Kuthen: Kenyér váró

Rabló az Északi Kárpátok vidékéről, a XVIII. sz. elején

(Országos Széchenyi-Könyvtár)

Forrás: www.mek.oszk.hu

Nép rege

Zöld ruhában áll Halas határán

Egy magas domb az országut mellett,

Mit a rege

Ez a jó öreg pap

Arra járván mindjárt megkeresztelt;

,Kenyér váró‘ nevet ada rája

Amint feljegyezte

A nép krónikája…

Megmutatja gazda a szolgának

És megáll rá szeme szája vére…

A juhász ha kérdezik tán tőle

Horgos bottal integet feléje; –

Elkerüli, meg nem áll itt rajta

A gúnyát rá – világért sem rakja…

Gyanúsan néz a fuvaros rája

Ha mellette hajt talán el

A heti vásárra. . . .

Századik sem tudja ám azonban

Történetét – árva nevén kivül,

S rajta mégis ezreknek gyanúja

Mint egy barna fekete holló ül…

De tudom én… le is irtam

A mihelyest meghallottam

Uti levelemre.

Elmondom hát hallgassatok

Zengő czimbalmomra…

Had beszéljen… had mondja el

Mit tud valljon róla?…

,Kenyér váró‘ igy hivják a dombot

Mellyet egykor a szilaj szél

Végtelen széles jó kedvén

A futó homokból

Egy rakásra rakott…

Neve pedig onnét ragadt rája

Mert rajta egy szegény legény

Kenyerkéjét várta. . . .

Nagy fokos volt kezében

Suba a nyakában

Setét haja vállaira hullott

Szivén száz halál van…

Mind kiosztja egynehány forintért

Nem irtódzna az ártatlan sok vért…

– – –

Jött az alkony

Fenn a parton

Kész a rabló – utast vár

Oldalánál ón fokosa

Halált osztani készen áll…

„Szembe szállok sors te véled

Vagy halált vagy boldog éltet

Vivok ki vas kezedből…

Vivok ki és élni fognak

Szülőim, kik a nyomornak

Sirva evék kenyerét!…

Kincset hordok nagy halomra

Őket s engem e halomba

Szép örömmel temetem.”…

Egy szekér jő öreg férfi rajta

Hátulján egy ifju szép leányka

Tizenöt év – tizenöt kikelet

Alig nézett, alig még reája…

Mint az éjjel – setét haja

S van ez éjnek két csillaga:

– A szemek…

Ollyan gyenge olly bájos mint liliom

Ha felnyilik – a szép ifju hajnalon.

„Lassan bátya, szólt a rabló hangosan,

És kezében éltetoltó balta van –

Ugy siet kend megszakajtja a lovát,

S én tőlem meg azt se kérdi:

Nem cserélnék-e pipát”?…

És az öreg megértette

Hányadán van a dolog;

Régi szíve nem magáért

Hanem szép úrasszonyáért

Tán utolszor – feldobog…

S futni indul… ah de késő

Egy ütésre oda van,

Bent a rabló bent a gyilkos

Bent ül már a kocsiban…

„Hát neked kis uri vendég

Mi bajod?

Te tán magad szép szóra is

Megadod.

Nem kell fokos? – Ne félj tőlem

Nem bántlak

Jó leszesz te kalapomhoz

Virágnak.”…

S megölelte a remegő kis leányt, –

„Ne félj tőlem – szóla hozzá –

A kis madár kesergése

A karvalynak mit sem árt…

Ne sírj tehát, – hanem mond el

Mi járatban voltatok, –

S aztán meg hogy ki volt ez a

Sok időt élt vén bagoly?. .

Tudhatta volna már régen

Hogy törvény a betyár szava

Mig a fokos kezében…

„Ez egy kedves öreg szolgám

Rég igen rég vigyáz már rám.”. .

Szólt a lányka nevét mondva

S egyet mást is szólva róla…

És a zsivány mind halaványabb lesz

Reszket mint a nyárfa levele

S azzal telik mi még nem volt benne –

Könnyel telik mind a két szeme…

És nézi a megmeredt halottat

Elereszti a lányka kezét

„Megbünteti szörnyen az ég

Vakmerően ki ellene vét”…

Szólt a rabló – mert a holtban

Kit még egyedül szeretett

Kinek kincset gyüjtött rablott

Saját atyját ismeré meg!…

S elereszté a lánykát a holttal

Megsiratta keserün szörnyükép…

A faluban is megsiratták azt

Az emberek – s aztán eltemették.

Még egyszer ment a zsivány a dombra

Hol kenyerét várni szokta…

Széjjel nézett és azután

Magát rajta – meggyilkolta! . .

És ezután pompás temetés lett

Sok holló és sas összesereglett…

Mit sem hagytak csak a csupa csontját

– Ezt később a juhászok elásták. –

– – –

És a hegyet hol a rabló

Annyiszor várta kenyerét

A népek és az agg rege

,Kenyér várónak‘ nevezék…

És minden évben e napon

A néma csend éjjeken

Kincset csörgetve egy alak

A rabló lelke megjelen…

Forrás: Vasárnapi Ujság 3. évf. 25. sz., 1856. jún. 22.