Jékely Mártának
Ütött-kopott, ködszürke gallér:
Zsákmányolt hadiköpenyeg,
Alatta édes béke-ritmus:
Tízéves kisleány piheg.
A köpenyt néha fülig húzza,
Alatta kuncogva kacag,
S tovább morzsolja egérfoggal
A napraforgó-magokat.
Hűs szél leng át a kis verandán,
Üvegfalán is áthatol,
A köpeny első két gazdája
Sóhajtott mostan valahol.
Az olasz, aki elvesztette,
Mikor a fűbe harapott,
S a magyar, aki hazahozta:
A nagybácsi, a rég halott.
Egyszerre sóhajtottak ketten
Nagyot, mélyet és boldogat,
Fehér kézzel megsimogatták
A barna kislány-karokat.
Termetükre hiába illett
A zordon kényszer-köpenyeg:
Meg volt írva, alatta egykor
Az Idill édesen piheg.
A köpeny, melyért ők hiába
Hullattak sárba drága vért:
A bujdosó, bús hadiposztó
Egyetlen, ős-céljához ért.
(Forrás: Erdélyi Helikon 1930.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése