Nagy Lajos: Dávid Ferencz emlékéhez

- Rapsodia –

Ki nem oltá három század...

Régi fénynél új fény támad...

Meg ne szünjék dal és ének

Dávid Ferencz emlékének!

Luther, Kálvin csak a kezdet...

A bátrabbak tovább mentek...

Fele úton meg nem álltak,

Észszel, vészszel szembe szálltak.

És a harczban... puszta szóra...

Országokat vesztett Róma...

Vesztett a menny – az Óhitben...

Ki lett mondva: Egy az Isten...

Ki lett mondva, meg nem értve,

A proféta meghalt érte...

De él a hit – él az eszme,

Megőriztük nincs elveszve.

Ez az eszme tovább terjed,

Bejár kunyhót fényes termet,

Hódit lelket, szivet megnyer,

Utját el nem zárja tenger.

Kevés emlék... nem is csoda;

Háromszáz év pusztitotta,

Még is fényes, nemes alak...

Dicsőitlek, magasztallak!

Déva magas büszke vára,

Hová egykor be volt zárva,

Öszsze omlott, szélylyel vetve,

Hirnevét el nem temette.

S ha nem szólna dal és ének,

Majd a kövek beszélnének...

Egy kerek kő... az volt csak szép,

Hogy lelkesült szaván a nép!

Vállán vitte nagy templomba,

Vallására áttért nyomba

És őrizte bajban,híven

Dávid hitét: Egy az Isten.

Ki nem irtá három század...

Régi fénynél új fény támad...

Ne szünjék hát dal és ének

A nagy férfi emlékének!

(Forrás: Unitárius Közlöny I. kötet 1888. január 1-ső szám – Kiadja a Dávid Ferencz Egylet)