Jer édesem, arról beszéljünk:
Mi lesz akkor, hogy lesz a hát?
Ha egyszer – nem sokára – minket
A pap szépecskén összeád…
S leszesz az én kis feleségem,
Örökre, elválhatlanul,
S leszünk boldogok, hű szerelmünk
Édes, Pazar jutalmául.
Tudod: nem viszlek czifra várba,
Nem vár ránk diszes nász-sereg,
Megrendelés nélkül köszöntnek
Minket csak a jó emberek.
Ugy elnézik a kis menyasszonyt,
Szép orczáját, fénye szemét,
Engem, a vőlegényt, egészen
El is felednek őkemék.
Nem vár reád fény, pompa otthon,
Bár királynénak hittalak,
Fürtös fejedre koronát én
Nem tehetek… ez elmarad…
Csak felteszed kis főkötődet,
- Én bogzom össze csokrait, -
Igy leszesz te az én szivemnek
Hatalmas királynéja hidd.
És bevallom: házunk kicsiny lesz,
Kettőnknek csak hogy ép’ elég,
Nem fogsz selyem-pamlagra ülni,
Szegény kedves kis feleség…
eh, baj is az! Jobb lesz a’ hogy ha
Ölembe ülsz én édesem,
Angyal-fejed vállamra hajtod
S én elringatlak csöndesen.
S ha sétára megyünk: bizony nem
Kocsin megyünk, csak ugy gyalog
Inas nem kisér, csak velem jösz,
Karomba füzve a karod.
Jobbról-balról nem szalutálnak
Katona-tiszt urak neked,
Csak ugy megállnak majd mögöttünk,
Hogy tőlem irigyeljenek.
Egy szó, mint száz: légy arra kész, hogy
Nagy csöndeskén élsz majd velem…
Magas rangu dámák barátja
Te nem léssz, én egyetlenem.
Bálunk, estélyünk, - büszke, fényes
Társaságunk nem lesz nekünk…
Bizony mi csak szeretjük egymást,
Bizony csak – boldogok leszünk.
Forrás: Ország-Világ 1. évf. 1. sz. 1880.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése