Petőfi a nemzeti és világköltészet pantheonjáé. Irodalomtörténészek és közönség egyaránt érdeklődnek minden még ismeretlen hagyománya, minden apró – kisebb-nagyobb jelentőségű irata iránt. S azért nem csoda, hogy közzétételökben egyesek, kivált pedig a Petőfi Társaság kiváló buzgalmat fejtenek ki. Ily körülmények között azt hisszük, ma is csak kedves kötelességet teljesítünk akkor, midőn a nagy költőnek egy még teljesen ismeretlen költeményét először sietünk közzétenni.
Ezen még eddig sehol közzé nem tett költemény a nagykőrösi helv. hitv. főgimnázium könyvtárában őriztetik; ott, hol a sok nagybecsű autografiák közt Arany János „Fülemülé”-jének maga a költő által, Vörösmarty „Vén cigány”-ának Egressy Gábor által ajándékozott eredeti kézirata, Kazinczy Ferenc több igen érdekes levele is található. Hogy Petőfi e költeményei hogyan nem kerültek eddig elé onnan, ahol egy Arany János, Szász Károly, Szabó Károly, Mentovich Ferenc, Tomori Anasztáz s később Szilágyi Sándor, Losonczy László tanárkodtak és búvárkodtak: nem megfoghatatlan. Oka vagy az, hogy e költemény később jutott a könyvtár birtokába, vagy az, hogy a nagynevű emberek egy vagy más okból nem látták jónak közzétételöket. Petőfi hírneve közös kincsünk, melyre egyaránt féltékenyek voltak ők akkor, és vagyunk mi most. – Mióta tehát: nem tudom, denique szent félelemmel őrzik ott e költeményeket a többi autografiákkal. Csak ha valami drága vendége van a városnak, vétetik elő a három Petőfi-reliquia a poros kék bársonytokból szent sóhajjal és reszkető kezekkel és mutattatik meg a boldog halandónak: videtis videtis, sed non – seribetis. Nos, hát én onnan írtam azt le.
A költemény erős, kékbe játszó diósgyőri papírra van írva, s fölötte a lapszám a 79. számmal megjelölve; ez arról tanúskodik, hogy valami nagyobb könyvből vagy füzetből van kiszakítva, melybe Petőfi minden költeményeit gondosan összeírta. Ugyane papíron van a „Farkaskaland” című költemény is, melyről jól tudjuk, hogy még színészi gyöngyélete korszakában, Kecskeméten termett. Ez arra hagyna következtetni, hogy e költemény szintén azon időből való, ha a következő „Zsuzsikához” című vers lapszáma közelségéről s magából a kis költemény édes hangjából önként arra nem jönnénk, hogy e vers a költő és a dunavecsei Zsuzsika közt fennforgott édes viszony – vagy, ha annak nem nevezhető, úgy: vonzalom terméke. Mivel pedig e viszony 1844. tavaszán jött létre, midőn t. i. Petőfi a színészettől búcsút véve, Vahot Imre által a „Pesti Divatlap” mellett segédszerkesztői állást nyerve – bátorkodott haragvó apját, ki már ekkor Szabadszállásról Dunavecsére költözött át, újra meglátogatni, bátran mondhatjuk, hogy Petőfi e költeménye 1844. tavaszán keletkezett.
Sajnos, hogy e kis költemény – noha így is egy érthető egészet képez, csonka. E levél úgy van kiszakítva valamely nagyobb füzetből, s így nem lehetetlen, hogy a hiányzó rész megvan másnál. A kettétörött vers egyik-egyik birtokosa aztán rettenetesen sajnálja, hogy a szép vers csonka, s nem meri egyik sem közölni így. az oroszlánrész azonban ezen, első lírikusunk nagy nevéhez méltó kis költeményből, bizonyosan ez, mert az értelméből ki lehet venni, hogy nem hiányozhatik belőle több egy vagy legfölebb két versszaknál: az elejéről, melyben (amint az szintén az értelméből kivehető) Zsuzsikáját egy csókra hívja,k amit aztán ad is, kap is. A többi ez:
Igy ni, látod ennyi az egész,
Mi van ebben?... Nemde megy?
No de hogy páratlan ne legyen,
Nesze hát még ez az egy.
Jaj! Te kis csik, már elsiklanál?
A világért nem szabad!
Három a táncz s minden, a mi jó?
S igy vedd három csókomat.
Ráadásul még a többihez
Tedd el a negyediket!
Bizony isten örömest adom!
Édes örömest neked!
Végre – azt mondják, ugy jó a pénz,
Hogyha megszámlálva van;
Hanem a csók csak nem pénz talán?...
Hadd legyen hát számtalan.
Azonban mindenesetre örömünkre szolgálna, ha a költemény első versszaka is megvolna még valakinél, hogy teljes egészében élvezhetnék olvasóink ez epigrammi zamatú, gyönyörű kis költeményt a csókról.
Forrás: Ország-Világ 1. évf. 1. sz. 1880.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése