 |
| Ülő öregasszony Szabados Jenő (1911-1942) festm. |
Réklidet gombolod,
titkolod hova mész,
ugy csordul mosolyod,
mint kenyéren a méz.
Ugrál sok unokád,
nagy kezedben szatyor,
keményitett szoknyád
susog, mint egy bokor.
Mint csibék anyálják
a nagy kotlóstyúkot,
nyomodban unokák
vig serege csipog.
S te kotyogsz, mint anyjuk,
minden lépted elé,
s mint nyájas fiastyuk
tüntök a hegy mögé.
*
Jó öreg délután
- nagyot fordult a nap -
ujra föltüntök ám
a szöllőhegy alatt.
Széled sok unokád,
ahány, annyi felé,
szaladsz, hogy vén bokád
máris sajog belé.
Mert egyik, mint másik,
nem ért szót, csak röhög,
egyik fára mászik,
másik a kutba köp.
Hiába kotkodálsz,
fut a sok szutykosa,
malac-sereg s kanász
különbül ér haza.
Öreg fejed zötyög,
rázza mérged heve,
szatyorodból csöpög
a cseresznyék leve.
Forrás: Válasz 3. évf. 1. sz. 1936.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése