Olyan vagy, mint a füst,
mit a négy világtáj szertehúz –
ma ráfigyelek egy szavadra,
holnap már, azt hiszem, hazudsz,
pedig – csak máskép gondolod.
És, mint a víz, mit ismeretlen csillag hője forral,
szállsz négy vad világtáj felé,
hogy ésszel és minden tagommal
olyan nehéz utánadérni.
Olyan nehéz szeretni téged
s nemszereti még nem lehet.
Füstté kell válnom nekem is?
meg-meglegyintni az eget?
Olyan furcsa, hogy megbomoljon
ez az egy, ami én vagyok…
Egy emberért?... Egy emberért?
Elpirúlnak a csillagok.
Forrás: Válasz 3. évf. 1. sz. 1936.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése