Ha vége lesz a világháborunak:
A pásztortüzek mindenütt kigyulnak
S míg a tilinkó fölsír messzirül,
Vén mesemondók ülik majd körül
Az éjszakában pislogó parázst.
Vállukon rongyos katonapalást.
Egynek nincs karja, más mankóra sántit,
A harmadikat, mint az igazándit,
Kézen vezetik; abban semmi kétség –
Szemére szállt az örökös sötétség.
És odagyülnek késő unokák,
Meghallgatni a mesélők szavát
A haláltáncról Gorlice alatt,
Hol a vérpatak tengerré dagadt.
A félkaru szól, ajka meg nem áll
… S a mese gördül, mint orsón fonál:
„Fönt Limanován hullott el karom,
Most is megvolna, ha én akarom!
De ugy belejött a vagdalkozásba,
Hogy elengedtem, hát csak vágja vágja!
S ha ki nem dült a nehéz kard alól
Tán most is muszkát aprit valahol.”
… A mankós tódit egyet a beszéden:
„Én Gorlicébe sétáltam be szépen.
Futott a muszka, nem értük nyomát
S az egyiklábam egyszerre le vált:
Utánuk! Hajrá! Mit a fergeteg.
Tán most is fut a megvert hadsereg!”
… A világtalan harczos szeme odván
Végig vonul egy fekete szivárvány;
S míg unokáját forrón öleli,
A meséket igy egésziti ki:
„Ti győztetek! Legyen nevetek áldott!
Én elvesztettem az egész világot!”
Forrás: Felsőbányai
Hirlap XX. évf. 12. sz. 1915. június 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése