Becsülöm a fákat:
Megértő, csendes társaim.
A mai rideg világban,
Egyetlen hű barátaim.
Sajnálom a fákat:
Kis életük tragédia.
Gyökérrel földhözkötötten,
Viharban, esőben, szélben
A fának őrt kell állnia.
Csodálom a fákat:
Gazdag jóságuk végtelen;
Árnyatadó lombjaikon
Virág s ízes gyümölcs terem.
Szeretem a fákat!
Ők is szeretnek engemet:
Ők adták nékem a bölcsőm
S ha majd meghalok egykoron,
Ők borítják rám védőn
A koporsófödelet.
Forrás: Uj Magyar Museum I. kötet I. füzet. Kassa, 1942.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése