Arany László: Pesten

- A délibábok hőse (IV. ének) -

 

 

Ah, más az élet itt! S elnézi telve

Gyönyörrel, a kőpartba tört vizet,
Az ifjú Pestet, "mely bizton ölelve

Nyújt Corvin agg várának hű kezet",

Új partsorát, mely a habból kikelve,

Néz pruttya nénjével farkasszemet...

Kelet s nyugat, múlt és jövő, vegyest:

Szép vagy fonák arcoddal, Budapest.

 

Oly szép, ha nyári napnak tiszta regjén

A fölkelő fény a Gellértre tűz,

S sziklái száz rovátkáján, üregjén

Sugarat árny, sugár meg árnyat űz;

Fenn a királylak csillogó üvegjén

Vakítva gyúl ki a virradti tűz;

S alant is a Duna sík tükriben:

Mert hab, hajó, ember, még mind pihen.

 

Szép, őszi estén, túl a vármezőre

- A vár kicsorbítván a tág eget

Mint szaggatott papírt - pihentetőre

Lecsúszik a nap a bástyák megett;

Árnyék takarja a tabáni pőre

Partot (e brouweri részleteket),

S a cikcakos, sötét árnyékba rejtett

Körrajz homálya annyi szépet sejtet.

 

Száz lámpa, és alant vízképi mása,

Rezegve függő tüzes szalagok,

"Fecske", "Hattyú" röpke villanása,

A siklónál lekúszó csillagok,

A holt morajt átbőgő orditása

Egy vontatónak, mely pöfög, lohog,

Hosszú uszállyal... Eltünődve rajta:

"Csak mind magyar voln'!" szól Balázs sohajtva.

 

Óh, ha magyar voln' e friss tett-erő,

E fürge nép, mely itt sürög-forog!

Hogy épül gyár, malom, eget verő

Kémények, új és büszke házsorok;

Hány vállalat kel, hogy nyer a merő,

A pénz nem is cseppen, hanem csorog;

A vérkeringés élő friss, sebes,

Hogy aki látja, lelke is repes.

 

Bank, társaság, egylet nő, mint a gomba,

S Balázs örömmel mindezt élvezi;

Belévegyül az élénk mozgalomba,

Hisz a hazát dicsővé ez teszi;

Külföldi tőkék jőnek forgalomba,

Franc, belga, ángol meg se kérdezi

Kinek, mi célra, mily pénz s mennyi kell,

Szilárd s korlátlan a magyar hitel.

 

Szegény Balázs! Őt a közügy vezérli,

S nem nézi, hogy más ember úgy tesz-e;

De míg bizalmát szerteszét fecsérli,

A többi honfinak van ám esze:

Bölcs ember a köz jót ugyan beszéli,

Hanem maga felé hajlik keze;

S Balázs hányódva köztük összevissza,

Most kezdi látni, mit rejt a kulissza.

 

Lát álnok és irigy bújósdi harcot,

Szent cél alá dugott önérdeket,

Lát bókolást, sok szemközt nyájas arcot,

Ki most gyalázta egymást hát megett.

Mit bánnak ők sikert vagy köz kudarcot!

S míg ajkok országos célt emleget,

Kezet fognak még az ördöggel is...

Ki bánja a hont, bár meggebed is!

 

És lát, de sokkal többet látni képzel:

A sok nagy ember mind hitvány üzér,

Az államférfit megvehetni pénzzel,

S még ára is szabott, hogy mennyit ér.

Mi haszna lelkesűl és küzd vitézen

A közlegény, midőn gaz a vezér? 

Honszerelem, becsület hova tűnt el?

Megette egy száz gyomrú szörny: a schwindel.