Van egy
virágunk, fönn terem
Köves,
magános bérceken;
Hol más
tenyészet már szűnik,
Erőben ő
fel ott tűnik.
Esőtelen
nap égeti,
Pusztító
vihar tépi ki:
De minél
zordabb végzete,
Annál
szívósabb élete.
Bimbója
zöld, itt-ott piros
S hogy ott
a szélben ingadoz,
Fehér
kelyhével mint a hó,
Egész egy
csata-lobogó.
És ami
rosszabb, mint a dér,
Tövissel,
gyommal harcban él,
De jót
tesz küzdve is velök,
Aszálytól
védi gyökerök.
Melledre
tűzve hű marad,
Nem hullat
soha szirmokat,
Állandó,
mint a szeretet,
A sírba is
leviheted.
A nép tán
ezért tiszteli,
Szentképe
körül tűzdeli,
Vele
díszíti a fiát
Ölelve
tartó Máriát.
Tűzd föl
leány és a legény
Hordozza
büszkén süvegén;
Hogy merre
Isten jár velünk,
Mutassa
harcunk, jellemünk!...
Forrás: Élet és irodalom 1885.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése