Dézsi Mihály: Petőfi vallásos eszméi*

  

Plató, az ókor legnagyobb bölcse a költőt könnyű, szárnyas és szent lénynek nevezte, akit megszenteltek az istenek. Az ő kitűnő költeményeik nem emberek találmányai, hanem istenek ajándékai; azért nem is lehet senki kitűnő költő, hacsak isteni ihletés el nem ragadja.(Plato. De republ. Lib. 2.)

Cicero szerént: „A nagy és a tudós férfiaktól úgy tudjuk, hogy a többi dolog tanulmány, szabály, oktatáson alapszik; a költőt pedig a természet teszi naggyá, lelki ereje által emelkedik magasra s mintegy isteni szellem ihleti. Maga Ennius jogosan illeti a szent címmel a költőket, mert mintegy isteni ajándék gyanánt adatnak az emberiségnek. Legyen tehát emberséges bírák! szent előttetek a költő neve, melyet még az oktalan nép sem sértett meg soha!

Sziklák, sivatagok visszhangozzák a szavat, a dalra a legiszonyúbb állatok is megállapodnak és meghunyászkodnak; csak mi ne induljunk meg a költő szavára, akik nemes tanulmányokkal foglalkozunk? Homerost a Colophoniak polgártársuknak mondják, a Chiosiak sajátjoknak nevezik, a Salamisiak hasonló igénnyel lépnek fel mellette, a Smyrnaiak honfitársuknak tartják s emlékére szobrot is emeltek; ezeken kívül még sokan vetélkednek és vitatkoznak Homeros dicsőségeért.* (* Cicero: Pro A. Licinio Archia Poeta orat. Caput. VIII.)

Hadd idézzem egyik nagy költőnk felfogását is a költőkről:

„Jár a költő, mint Illyés tűz-szekérben,

Fent, fent… honnan mindenki más leszédül!

Repültjében aláesik palástja,

S mosoly köny lesz, - jóslat szól énekéből.

Legyen a föld, kincs, fény tiétek! ő nem

Lehetne boldog s gazdagabb vele!

Nélküle bus a föld, szegény az élet…

Szenteltessék meg tőletek neve!”

(Tompa M. „Lant és Korona” című versében.)

Gyulai Pál szerént a költészet az emberiség közkincse. Petőfi szerént lángoszlop a költő, hogy a népet vezesse Kanaán felé. Vagy az istenség szent levele, melybe örök igazságait írja meg, s aztán kegyelméből leküldi a gyarló emberekhez. (A magyar politikusokban. 358. l.)

A nagy költő a nemzetek legnagyobb vagyona. Vajon meg lehetne-e pénzben becsülni Petőfi szellemi termékeit s volna-e a világon kincs, amiért a magyar nemzet odaadná Vörösmarty Szózatát?

A költők az igazság apostolai, a népek vezérei, tanítói.

A nagyszerű épületeknek az alapja is nagy és mélyen le van ásva a föld színétől. A nagy és nemes életű emberek tettei is mélyen gyökereznek szívük belsejében.

Nagy író nem lehet senki nagy hit nélkül. Olyan szépen mondja Renan E. „Az ember jobb pillanataiban a legvallásosabb. Ez akkor van, amikor jó, amikor látja, hogy az erény összhangzik az örök renddel, amikor a dolgokat érdektelenül szemléli, amikor a halált képtelennek találja. Hogyan ne lehessen feltenni, hogy az ily pillanatok azok,melyekben az ember látja a jobbat? Az ember akkor van leginkább az igazságban, amikor legvallásosabb. Ha az ember jó, onnan van mindenek felett, hogy ő vallásos.* (* Ker. Magv. XXVIII. é. f. 42. l.)

Nagy íróink életét, műveit figyelemmel olvasva átlátjuk, hogy az az erő, amely őket a nagyszerű művek létrehozására ösztönzi, az isteni ihletés. Műveikből, verseikből saját lelküket, életüket, jellemüket ismerhetjük meg.

A költők eszméket szolgálnak, eszmékért élnek, ők az emberiség haladásának, a nemzetek boldogításának a zászlóvivői. S az emberiség eme szellemóriásai kebelükben hordozták a vallásos eszméket.

A magyar nemzet a vallásos eszmék iránt mindig fogékony volt. Legkiválóbb képviselői a magyar nemzeti szellemnek bizonyságot tesznek hitükről magasztos műveikben.

Ezt látjuk Petőfi költészetében is.

A világegyetem létrehozója, minden dolog kezdete és vége, a legvégső okozatnak az oka, az öntudatos erő, a főbölcsesség, a legnagyobb szeretet az, akit mi istenünknek, a Jézus által mennyei Atyánknak nevezünk.

Az Istenség eszméje kimagyarázhatatlan, de jelenléte érezhető a természetben, az ember kebelében.

Az ember egyéni hite és az a hit, amelyben neveltetett, ritkán egyeznek meg egymással. Petőfi, e kiváló nagy szellem, művében is érzik nehány helyen a katekizmus hatása. De azért egyéni hite tisztán kimutatható művei alapján.

Az Istent egyetlen egynek hitte és érezte.

Egy napja van csak az égnek

Egy holdja van csak az éjnek

Egy isten van a világon

(Ha szavaid megfontolom, 271. l.)

Hát hiszen vártunk is egyre keservesen

Meg is tette volna hiszem az egy istent.

(János vitéz 17. l.)

Egy Isten őrzi a magyar nemzetet.

(A magyarok istene 383. l.)

Ezzel szemben csak a „Fekete piros dal” című versébe nevezi háromnak az Istent. Mintha mind a három Isten nem gondolna mással, csak mivelünk (390. l.) Azonban emellett az utóbbi mellett a három első idézet hathatóan meggyőz, hogy az ő egyéni hite az Istent egyetlen egynek hitte, mint a napot az égen, a holdat az éjben.

Az ő istensége a szabadság. (Csárda romjai. 238. l. és A szabadsághoz 382. l.) vagy tűzoszlop, aki a magyar nemzetet átvezeti az ellenségen. (Vesztett csaták 419. l.)

Az ő szemében az egy Isten személyes lény.

Kinek valója fény,

Kinek szeméből minden szikra egy nap

Mint földek s holdak forganak körül.

(Apostol 79. l.)

Ez a felfogás megegyezik a deus (isten) név gyökérszavának a jelentésével, amely a szankszritban fényt, világosságot jelent.

Legtöbb nép kezdetben a napot imádta isten gyanánt, a fénylő eget, a világosságot.

Szerinte az isten ezerszemű (Apostol 83. l.), amivel az ő mindentudóságát akarja kifejezni.

Az isten is haragszik, de nem sokáig, mosolyog és mosolya a szivárvány. (Erdei lak. 208. l.) A sok bánat után jutalmat ad. (K. Vilmoshoz 123. l.)

Az Isten, aki mindent lát, akinek mosolya a szivárvány, homloka az alföld rózsája (Petőfi vegyes művei III. köt. 55. l.) őrködik az igazság felett. (Bolond Istók 68. ol.)

Az ő utai végére mehetetlenek.

„Azisten tudja mit cselekszik

Magas tervébe nem lát a vak ember

S kérdőre vonnunk őtet nem szabad

Rákülde a tengerre engem

Lelkembe tette az iránytűt:

Amerre az vezet, megyek.”

(Apostol 78. l.)

E soraiból az is kitűnik, hogy az ember lelkében levő isteni szikra vagy szentlélek az, ami az embert a szépre, a jóra, az igazra nemesre ihleti.

Szerinte is a szentlélek nem valamely személyes lény, hanem az emberben levő nemes érzet, amely mindenkinek javát akarja s minden emberi lény boldogságán munkál.

Az istenség munkája a nagy világ.

„Imádlak Isten, most tudom, ki vagy

Sokszor hallottam és sokszor kimondtam,

De nem értettem nevedet.

A nagy természet magyarázta meg

Hatalmadat, jóságodat…

Dicsértessél, dicsértessél örökre!

Imádlak Isten! Most tudom ki vagy.”

(Apostol 91. l.)

A nagy természet rámutat szerzőjének végtelenségére, jóságára. A költő szeme is meglátja Istent a nagy természetben, máskor meg keresi s miután ott nem találta meg, habár megbámulta a nagy természetet

…”Hol keressem

A nagy mestert, ki mindezt alkotá?

Oh hol vagy Isten? Hadd keresselek föl

Hadd térdeljek le, hadd imádjalak!”

Miután sehol meg nem találta, habár elméje bejárta minden vidékét a bölcselkedésnek, végre megtalálja a lán szívében, aki őt megszerette. (Válasz kedvesem levelére 313. l.) Kétségtelen, hogy minden bizonyíték között, amely az istenség bebizonyítására fölhozható a legmeggyőzőbb bizonyíték a szellem létezéséből merített bizonyíték. S ez leginkább szembetűnő, mikor két lélek egymás javán, boldogságán, örömén, békéjén munkálkodik. Erre nem emelkedhetik más, csak az öntudattal bíró lény, az ember, akiben az istenség szikrája lakozik.

Legszentebbnek tartja az isten nevét.

(A honvéd 429. l.)

Minden nagyságnak alapja a hit egy magasabb, felsőbb lényben. Minden nagy lélek látja, érzi az Istent, aki őt nagy tettek véghezvitelére buzdítja.

„Én átvonultában láttam az Istent és hátulról, mint Mózes – kiált Linne – láttam őt s bámulat, csodálattól megnémultam. Én lépteiből néhány nyomot tudtam felfedezni a teremtés műveiben; és műveiben még a legcsekélyebbekben, még azokban is, melyek semminek sem látszanak, oh mily erő, mily bölcsesség, mily kimagyarázhatlan tökély van!* (* Nicolas Ágoston „A ker. bölcsészet tanulmányozása.” Ford. Majer K. Pest, 1870. 84. l.)

Petőfi, akire az istenség oly pazarul szórta szellemi kincseit, pazarul, mint Shakespeare-re, akit annyira bámult és istenített, amint kimutattam, nagy tisztelettel és bámulattal viseltetett az istenség iránt.

Nem süllyed az emberiség (253.l.) cím versében mégis azt mondja, hogy a gonosz emberiség zabolázására találták ki az eget, isteneket, poklot és ördögöket. Ilyent ez a nagy költő is csak egy elkeseredett percben írhatott. De ez az eszme nem új és már a sophisták hirdették azt a fölforgató tant, hogy a vallás a törvényhozók találmánya. Kritias egyik verse így szól: Volt idő, midőn az emberi élet, a vadállatéhoz hasonlóan, törvények nélkül szűkölködött s az erőszaknak volt alávetve. A jókat még nem jutalmazta a becsület és fenyítések még nem ijesztették a rosszakat. Majd törvényeket alkottak az emberek, hogy az igazság érvényre jusson, az igazságtalanság pedig megbűnhődjék; és azóta büntetés követi a bűnt. De mivel az emberek titokban követtek el oly cselekedeteket, minőket a törvény tiltott, akadt egy ügyes és okos ember, ki a romlott haladók elrémítésére az istenséget eszelte ki… hazugság alá rejtve az igazságot… Így történt, hogy egy okos ember el tudta hitetni az emberekkel, hogy léteznek istenek.* (* Paul Janet „A politikai tud. története”, ford.Lőrincz Béla, Budapest, 1891. 113. l.)

A történelem tanítása szerént minden népnek volt vallása. A biblia szavaival élve, csak a bolond mondja szívében, hogy nincs Isten.

A Krisztusról szóló nézete megegyezik az evangelikus egyház tanításával. Egyik versében segítségül hívja a Jézust. (A táblabíró 118. l.) a másikban istenembernek tartja. (Megteremtéd lelkem újvilágát 228. l.) Szüleinek megígéri, hogy aranyszegélyzetű imádságos könyvet veszen számukra, ha gazdag lesz, amelybe Krisztus urunk képe lesz metszve. (Szülőimhez 182. l.)

Azt a nagy igazságot is kimondja, hogy minden megváltó sorsa megfeszíttetés. (Apostol 169. l.)

„Kereszt jutalma a fáradságoknak

Mindenfelé keresztet osztogatnak.

Aranykeresztet tűznek a fejedelmek

Jobbágyaik mellére; a földművesnek

Oszt a természet buzakereszteket;

Fakereszt illet, megváltók, titeket!”

(Kereszt, 256. l.)

Itt azt fejezi ki, amit már Plátó megmondott és a történelem igazol, hogy aki jó akar lenni a rosszak között, bizonyos lehet benne, hogy áldozatuk lesz.* (* Paul J. A pol. tud. tört. 5.l.)

A szentlélekről, vagyis az emberi lélekről felfogása magasztos, szép. A szent lelket nem tartja a szentháromság egyik személyének, annál kevésbé istennek, azt elismeri, hogy a szellem örök (Vajda Hunyadon 424. l.) s az ember lelke a fiában él. (Fiam születésére 419. l.) Egy versében azt mondja, hogy a költőnek szükséges, hogy lelke legyen. (Egy kritikushoz 455. l.)

A materialisták szerént a lélek az anyag működése s a test elenyésztével a lélek működése is megszűnik.

Ha ez igaz lenne, akkor a nagy szellemek, nagy lelkek működése, műveik, melyekre szellemük bélyegét rálehelték, nem hatnának senkire.

Petőfi a test és lélek közti kapcsolatra csak rámutat s kérdi:

Szeretője-e vajon a testnek a lélek?

S mint szeretőkhöz illik, együtt enyésznek?

Vagy a lélek a testnek csak barátja?

S ugy tesz mint rendesen a barát:

Elhordja magát,

Midőn amazt pusztulni látja?

(Szeretője-e 254. l.)

A nagy lelkeket az isteni gondviselés az égből küldötte e földre, hogy itt érleljék az emberiséget nagy célja felé, mely nem más, mint a boldogság. (Apostol 92. l.)

A nagy lelkeket az isteni gondviselés az égből küldött e földre, hogy itt érleljük az emberiséget nagy célja felé, mely nem más, mint a boldogság. (Apostol 92. l.)

S a nagy lelkek sajátja, hogy őket a világ nem érti meg. (Kik a föld alacsony porából 254. l.)

Ez a nagy szellem, akinek élete is volt olyan szép, mit amilyen szépek versei, a bűnt rémségesnek mondja. (Apostol 38. l.)

A bűnt bíborban látja álmaiban, akinek tiprott erény lábai zsámolya (Álmaim 242. l.)

S felveti a nagy kérdést, hogy:

„Ki fogja vajon megejteni

E rejtélyt:

Az emberiségnek könnyei

Lemoshatnák-e az emberiségnek szennyét?”

(Ki fogja vajon megfejteni 254. l.)

Egy elkeseredett percében azt dalolja:

„Láttam a jónak örökös bukását

S a rossznak örök diadalmait.”

(Mért vagyok én még a világon 248. l.)

De mégis határtalan reménye, hogy két nemzet lesz a föld, a jók s a rosszak nemzete. Egymással szembe állanak s győzni fog a jó, amely a földön  mindig vesztett. Ekkor a menny a földre fog költözni s az élet örök idvesség lesz. (Az ítélet 312. l.)

A jóságot pedig, mely a bűnnek ellentéte, a lélek virágának nevezi. (Az árva leány 302. l.)

Legtöbbet foglalkozik a jövő élet, a feltámadás, a halhatatlanság eszméjével. – Ő, aki életében elhintette a halhatatlanság magvait s műveivel biztosította magának az örök életet, határozottan kifejezi ”Jövendölés” című versében, hogy:

„Takarjon bár a szemfödél:

Dicső neve költő fiadnak,

Anyám, soká, örökkén él.”

A költőt, ha kora nem is érti meg, világosabban látó századok föltámadását meg fogják ünnepelni. (Egressy Gáborhoz. 171. l.)

Lelkét olyannak tartja, mint Ilyés próféta, amely a mennybe száll a dicsőség lángszekerén. (Arcképemmel 235. l.)

Az isten országát a Jézus példázatai szerint az emberi szívben kell keresnünk. Itt van az alapja, itt fejlődik, itt növekedik hatalmassá, naggyá, mint egy élőfa, ha minden rossz indulatot kiirtunk belőle.

A héber mondák és a héber próféták tanításai alapján kifejlődött a külső mennyországról szóló keresztény felfogás a jövő életről.

Valóban nagyon sok érv szól amellett, hogy lenni kell egy szebb, dicsőbb életnek.

Petőfi lángszelleme is a mennyország eszméjével sokat foglalkozott.

Kérdi, hogy vajon van-e ott élet (Apostol 38. l.) Van-e élet a halál után. (Dinom-dánom)

Találkozik a mennyben azzal a lélekkel az ember, akit e földön szeretett? (Hová levél 191 l. és Mulatság közben 201. l.)

Vajon hol lehet az a másvilág? (Szép napkeletnek 347. l.)

A másvilágot sötétnek tartja. (Az év végén 420. l.)

A mennyországot fenn képzeli ő is a csillagokon. (A csillagos ég 335. l. és Tündérálom 47. l.)

Olyan messze van az ég (menny), hogy onnan porszemnek látszik a nagy földteke. (Salgó 35. l.)

Máskor a mennyországot kedvesi szemében találja fel. (A varró leány 208. l.) De ez a mondása inkább egy költői kép (hyperbole).

A mennyországról való hitét leghathatósabban hirdeti „E gazdag úr” című verse; melyben elmondja, hogy a gazdag a szegényt most lenézi, a mennyben megfordítva lesz, a szegény néz le a magasból, a mennyből, amikor a gazdag a pokolban lesz.

Egészen a Jézus példázata a gazdagról és Lázárról.

Lehetetlennek tartja, hogy a halál után a jók és a rosszak, Sokrates és az ő hóhéra egy helyre mentek volna. (Az ember ugyan hová lesz 154. l.)

A lélekvándorlást is hirdeti egyik költeményében.

„Halhatatlan a lélek, hiszem,

De más világba nem megy át,

Csak itt lenn a földön marad

A földön él és vándorol.

Többek közt én emlékezem,

Rómában Cassius valék,

Helvecziában Tell Vilmos,

Párisban Desmoulins Kamill…

Itt is leszek tán valami”

(Halhatatlan a lélek 278. l.)

Alig nehány helyen a poklot is emlegeti s arról azt hirdeti, hogy a pokol lenn van a föld belsejében, honnan a szellem égbe száll, ha büntetését átszenvedé. (Tündérálom 46. l. E gazdag úr 256. l. Bányában 306. l.)Egészen katolikus dogma.

Az utolsó ítéletet is hirdeti, mikor a megholtakat a trombitaszó kelti fel (János vitéz 10. l.) s égni fog az isten világa. (Szécsi Mária 73. l.) (Apostol 105. l.) Aki rosszat teszen, azt azisten megszámoltatja. (Panyó Panni 317. l. és Nincs jogom, hogy… 231. l.)

Az ítéletkor a jó és a rossz összekapnak s győzni fog a jó s mennyország lesz a földön. (Az ítélet 312. l.)

Istentagadásnak tartja a kétségbeesést, az öngyilkosságot:

„Mert van a világnak atyja,

Van egy hű gondviselője

Minden ember megláthatja

Aki el nem fordul tőle.”

(Bolond Istók 66. l.)

A halált áldásnak tartja, ahol elfeledjük, hogy szenvedtünk ezen a földön. (Bolond Istók 66. l.) Máskor meg egy nagy kérdésjelnek, amire senki sem tudott megfelelni. (Dinom-dánom 132. l.) De habár béke van a sírban, mégis többet ér a halálnál az élet, mert az életben öröm is van. (Hattyúdalféle 161. l.)

Az az óhaja, hogy halála után égessék el a szívét,m intsem olyan szív porával vegyüljön össze, akit magasabb indulat sohasem hevített föl. (Szívem 340. l.)

És itt a hullaégetésről mondja el pár sorban nézetét, ami még későre fog megvalósulni, mert az emberiség nehezen halad az egyetemes művelődés országa felé. A régi megcsontosodott szokásait, nézeteit, hitét nehezen hagyja el.

Ha az Isten igazságos, úgy egyik embert úgy szereti, mint a másikat, mert mindenkit egyformának teremtett és nincs joga egyiknek verni a másikat. (Apostol 89. l.)

Az ember, akit Isten saját képére teremtett s akinek emberi méltóságára kellene, hogy emelkedjék, akinek a napba kéne néznie, a porba néz és a csúszás-mászást tanulja el a föld férgeitől, csak a nagy lelkek küzdenek a szabadságért s a nagy lelkek nem hajolnak meg soha (Apostol 92-93. l.)

Kimondja a valódi Krisztusi elvet, hogy közülünk senki sem élhet önmagának, hogy az ember annyiban ember, amennyiben mások javán, boldogságán munkál, fárad.

„Nyugodjál meg sorsodban jó fiu,

Viseld békén a rideg életet

Tégy másokat boldoggá, ha lehet,

S maradj magad boldogtalan.

Légy föld, amely gabonát terem,

Hogy mások learassák;

Légy lámpa, mely míg másoknak világít,

Tulajdon életét fogyasztja el.”

(Apostol 94. l.)

Az ember vagy nyalja a más talpát, vagy a magáét mással nyalatja. (A világ és én 201. l.) A világon annyi a gazember, hogy fa sincs annyi, amire a gazembereket felköthetnék. Ha minden gazember esőcsepp lenne, negyven nap és negyven éjjel folytonosan hullhatna a gazember-esőcseppből az eső. (Hogy van, hogy azt a sok gazembert 240. l.)

Máskor ismét kérdi, hogy az emberiség fején hány hajszál van és hány gonoszság szívében? (Hány csepp van 253. l.)

A föld végre kihűl, mert a beletemetett jéghideg szívek megfagyasztják. (Mivé lesz a föld? 254. l.)

Vajon az emberiség könnyei lemoshatnák-e az emberiségnek szennyét? (Ki fogja megfejteni 154. l.)

Máskor meg azt énekli az emberről, hogy nincsen szíve, csak zsebe s ha ez nincs tele, rút a világ az ember előtt. (Világgyűlölet 263. l.)

Felemlítem még, hogy képeit, hasonlatait sokszor veszi a bibliából.

Amint kimutatni igyekeztem, Petőfi, a magyar költők legnagyobbika, vallásos érzéstől volt áthatva. E nélkül nagy költő nem is lehet senki.

Az emberről való sötét nézetét enyhíti a nagy lelkekről való magasztos felfogás.

Az ember kiváló jellemvonásait tünteti elénk a lángszellem élete, költészete, munkája és működése.

A magyar faj erénye és hibái felismerhetők nagy költőink műveiből. Legnagyobb szellemeink egyike, a magyar faj büszkesége Petőfi Sándor.

A fenn elmondottakból kitűnik, hogy a legnagyobb eszmékről, melyeket a vallás hint az emberek kebelébe, Petőfi miként gondolkozott. Korunkban,m időn a liberális eszmék terjedésével sokan magát a vallást látják megtámadva, minden esetre nem hálátlan dolog kimutatnunk, hogy a nagy emberek műveiben is a vallásos eszmék, int fényes aranyfonal, miként vonulnak át s a nagy szellem műveinek értékét miként teszik ragyogóvá.

Petőfi műveiben a legszebb gyöngyök azok,amelyeket Istenről, az emberi lélekről, a megváltókról, az erényről mond. A vallásosság legszebb jellemvonása az egyes embernek, a nemzetnek és alapja a költészetnek. Minden nemzet irodalmában a vallásos költészet megelőzte a világi költészet de a vallást a költészetből kiirtani sohasem lehetett és nem is lehet ez célja a költészetnek soha. Hisz célja mind a kettőnek ugyanaz, a szép megkedveltetése, csakhogy a vallás ennél is tovább megy, a jót és az igazat is célja a szép  mellett megszerettetni és gyakoroltatni.

A költő nevének fényt ad, mint az egyes embernek erőt, a vallásos hit.

A nagy elme magasztos eszmék hatása alatt hat, alkot, gyarapít. Petőfi költészetét is a vallásos eszmék áthatották, mint a tavaszi napfény áthatja a bérceket, völgyeket és halmokat.

Az egyes ember hittel, vallásossággal nagy dolgokat kivihet de a nemzetek felvirágzásának is a vallásosság az alapja.

A költészetnek pedig feltétele a vallásosság. Ez a szárny, mely a költőt a magasztos eszmék birodalmába röpíti. A magyar nemzet legvilágibb költője magasztos műveit is a legszebb vallásos eszmék hatják át.

 (* Az idézéseknél Petőfi összes költ. második népies kiadását 1891. Budapest, használtuk. Idézzük a vers címét és a könyv lapszámát.)

Forrás: Keresztény Magvető - 30. köt. 4. sz. 1895.