A
debreczeni öreg kollegiumban, 1832-ben, az öreg diákok közt feltünt filigrán,
finom termetével, előkelő magatartásával és urias modorával Kuthy Lajos, az
érmihályfalvi kálvinista papnak, nagytiszteletű Kuthy Sándor uramnak a fia, a
ki úgy festett külső hüvely tekintetében, mint valamely négylovas bihari
familia sarja.
Belsejére
nézve még szinte jobban: élénk szellemű, poetikus lelkű, distingvált műveltségű
ifjú vala, ki a bölcselkedés mesterségét tanulván, a múzsák társaságát is
kedvelé, több novellát és versezetet irván az Önképző Körben a derék Péczely
professor vezetése alatt.
Bizonyára
kiváló pap, sőt superintendens lett volna belőle idővel, szelid, békés nyáj
fölött, ha egy látszólag apró esemény ki nem zavarja a keréknyomból s bele nem
taszítja egy másik keréknyomba, mely tragikumba vezeti.
Egy
Farkas János nevű jó pajtása megverte a felügyelőjét, a tanári kar kicsapta az
iskolából. Az itéletet Farkas jó barátai igazságtalannak találták s ennek
kifejezéséűl vele együtt eltávoztak az intézetből, köztük Kuthy is.
Búcsut
mondván ezzel a papi pályának is, mint nevelő Nagyváradra került az
Olasz-családhoz, itt egyszersmind a jogot hallgatta és minthogy különösen vonzó
és lebilincselő volt a modora, csakhamar meg tudta magát kedveltetni a megyei
urakkal, a kik behozták megyei aljegyzőnek.
Most
már megint szép pálya nyilt volna előtte, de megint közbejött - Farkas János.
Az egykori kicsapott diák levelezett vele Pozsonyból s rajzolta eléje az
országgyűlési élet csábító képeit, (maga Farkas akkor Kossuthnál irnok s
lapexpeditor volt). Kuthy ellenállhatatlan vágyat érzett ilyen mozgalmas élet
iránt s mintha csak diktálna a sorsnak, az egyik bihar-megyei követ fölvitte őt
magával patvaristájának.
Itt
következett aztán a gyöngyélet, Kuthynak való, ki ellent nem állhat a vágynak:
mindig a kirakatban lenni. Az országgyűlési ifjúság ez idő szerint szinte
többet nyomott, mint a dieta, Kossuth Lajos pedig majdnem annyit maga, mint a
kettő együtt. Kuthy itt is felszínen maradt, Lovassy László, az ifjúság
vezérének oldalán szerepet játszott, a Kossuth hirlapjába is irogatott, úgy
hogy mikor az országgyűlést 1837-ben feloszlatták s Lovassyt elfogták, Kuthyt
se hagyta nyugton a hatalom; otthon az apja házánál lánczra verték s úgy vitték
Budára a József-kaszárnyába, hol öt hónapig ült nyirkos tömlöczben.
Soha
jellegzetesebben pálya nem indult. Ime egy ember, a ki a barrikádokon fog
meghalni!
A
biróság sok zaklatás után fölmentette, csak arra irányult a törekvése, hogy
kenyérhez ne jusson, (ilyen kormányzást is csak az osztrák találhat ki) s
eltiltá az ügyvédi vizsga letételétől. Véges eszű birái azt hitték, hogy
hivatásától vonják el, pedig épen a felé hömpölygették. Az öt hónapi magány és
elmélkedés megtermékenyíté. Nem kellett már neki csak egy lökés, hogy
hivatásához jusson. Ez is megjött s ez is szerencsétlenség alakjában.
Megszabadulása után Nagyváradra ment vissza, hol tárt karokkal fogadták
ismerősei s mint «sokat szenvedett embert» (ez volt akkoriban a legnagyobb
czím) ujra megválasztották megyei aljegyzőnek. Ugyanekkor kezdett szövődni
harmatos szerelmi viszonya az alispán leányával, a szép Thurzó Jettával, ki
váratlanul meghalt. Ez a fájdalom kellett még neki. Isten ilyeneken neveli
poétáit.
Kuthy
írogatni kezdett s örült, mikor őt az erdélyi ellenzék Kolozsvárra
lapszerkesztőnek hítta meg. Ebből az állásból távozva, az erdélyi országgyűlés
feloszlatása miatt, 1838-ban, Pestre ment s itt még egyszer megpróbálta
ügyvéddé lenni, de most se engedték. Hat évvel később végre megkapta az
engedélyt, de már akkor rá se gondolt többé, ünnepelt író volt már akkor,
sajkáját kedvező szelek röpítették a dicsőség, hírnév felé.
Főkép
a novellairás terén ért el jelentős sikert. Az Athenaeumban, a korszak
legkitünőbb folyóiratában lépett fel s rohammal vette be magát a közönség kegyeibe.
Jókai még akkor kezdő író lévén, Kuthy nimbusza hova-tovább az Eötvös
Józsefével vetekedett. Az ő kézirataikat ívenként száz forintjával fizették a
kiadók.
De
mily csillogó szerep jutott még ezenfelül a dicsvágyó ifjúnak az ekkor még
kicsiny Pesten! Ő volt szép alakjával, finom modorával, izléses öltözékeivel az
első gavallér, vagy mint akkor mondták, az első «arszlán». Az arisztokrata
szalonok kedvencze, asszonyok bálványa, férfiak irígységének tárgya. Jókai «az
irodalom grófjának» nevezte.
Sem
előtte, sem utána nem élt meg író mesterségéből hasonló fényben. Öt, pompával
berendezett szobából álló lakást tartott a Szarka-utczai Forray-házban,
titkárja volt, a ki levelezéseit vitte, czifra huszár, harisnyás komornyik
ácsorgott az előszobájában. 1839-ben megnősült, egy szép komáromi leányt,
Kalicza Jankát, vett nőül, de ez a házasság szerencsétlen volt, s hamar vége
lett, mint a permeteg esőnek. Elváltak s Kuthy megint visszatért a
társaságokba, virágról virágra szállt, titkárja volt Batthyány Lajos grófnak,
onnan fizetést is húzott, grófnékat tanított magyarul, nem fizetésért,
flirtből, párbajsegédkezett, mozgalmakat szervezett, pezsgős estélyeket adott
barátainak a lakásán s nemcsak novella- és regénymeséket gondolt ki magányos
óráiban, hanem új kabáthajtókákat, nyakkendő megkötéseket, mert a divat utána
igazodott. Tagja az Akadémiának, a Kisfaludy-Társaságnak s otthon van minden
körben, még a nádorispán szűkkörű vasárnapi estélyeire is hivatalos.
Hanem
ehhez az életmódhoz nem a Hippokrene forrása kellett volna, inkább egy
petroleumforrás s egy aranybánya. Már 1845-ben egymást érik a foglalások a
Kuthy lakásán. Semmit se használ, hogy a főrangú hölgyek összebeszélnek,
megveszik a butorait árverésen és visszaajándékozzák neki. Ez csak egyszer
volt. Az a hatezer forint is csak pillanatnyi könnyebbülés, a mit a Hazai
rejtelmek hoz. Pedig hatezer forint fejedelmi összeg egy regényért!
A
Hazai rejtelmek körülbelül a legjobb munkája Kuthynak. Nem közönséges tehetség
lép ki elénk e könyvből. Mély megfigyelője a természetnek és páratlan leíró. A
nyelve dagályos ugyan s emlékeztet valamely gazdag ősterületre, hol buján nő
fű, dudva, virág s melyet szinte járhatatlanná fonnak az indák. A dialogok nem
természetesek, az emberek se hús se vér; «csinálmány» ez mind, de mekkora
erővel és tehetséggel!
Novelláiban
hajhászsza a borzalmast, a hajmeresztőt és a csattanós jeleneteket. Sue a
mintaképe. De alakjait szívesen veszi a magyar történelemből, mely teljesen
kiaknázatlanul hever még. Leginkább nőket szeret rajzolni. Csupa Illavára való
példányokat.
Anyagi
bajai közt valóságos enyhületül üt be az 1848-iki mozgalom, a mikor nem volt
többé se alperes, se felperes, mert egy nagyobb pert kellett eligazítani. Az
első miniszteriumban a miniszterelnöki iroda igazgatója lett. Később pedig
Szemere mellett mint belügyminiszteri osztálytanácsos működött s elkisérte a
kormányt Debreczenbe is.
A
katasztrófa után szomorú élet következett. Nem maradt egyebe, csak a tolla, de
az bizony vékony szerszám lett most, és a hitelezői, a kiken semmit sem
szelidített a nemzeti gyász. Egy darabig bujkált itt-amott, míg csak meg nem
unta a koplalást, a nomád életet s eljött Pestre, hogy magát följelentse.
De
a polgári törvényszék fölmentette. S ez a szerencséje volt az ő szomorú
végzete. Inkább küldték volna Kuffsteinba vagy Olmützbe a kazamatákba.
Sajnos,
a sors rosszabbat szánt neki.
Egy
kis szobácskában tengődött Budán, éjjel-nappal írt, de novelláit már nem
fizették jól, mert a közönség részint megfogyott, részint más kedvenczei
támadtak. A bécsi kormány egy Hugó Károly nevű ujságírót bízott meg 1853-ban
azzal a küldetéssel, hogy az írókat hivatal-vállalásra birja. Senki se ragadt
lépen, csak Kuthy Lajos. A szürke kis alakok, az éhenkórászok, a bohémek mind
visszautasították, de ő, «az irodalom grófja» beugrott, mert nem tudott szegény
lenni.
S
ezzel azután alaposan el volt temetve, sokkal jobban, mint lett volna az
olmützi kazamatákban. Barátjai, ismerősei kerülték s ő is menekült előlük, mert
büszke lélek volt alapjában; új barátjai nem támadtak. A lapok hasábjai
bezáródtak előtte ép úgy, mint a közönség szive. Az író nem élt többé.
Le
volt taszítva az Olympusról, mert nem tanult meg egyet, a mire magyar írónak
mindenekelőtt el kell készülnie: nem tudott szegény lenni.
Mint
hivatalnok azonban fokról-fokra előlépett, de ez már csak olyan volt, mint
mikor a halottnak a koporsóban haja vagy körme nő.
Fizikailag
1864-ben mint nyugdíjazott megyefőnök halt meg Nagyváradon 51 éves korában
(1813-ban született Érmihályfalván, Biharban); meg nem siratva, részvét nélkül,
alig néhány ember által kisérve vitte ki egy szegényes halottas kocsi ugyanabba
a temetőbe, a hol a szép Thurzó Jetta porladozik, álmodozik vőlegényének, a
merész forradalmárnak viszontagságos küzdelmeiről a császári hatalom és önkény
ellen.
Forrás: mek.oszk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése