Makray János festménye
Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.
Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.
Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,
csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,
oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.
(Ford.: Somlyó György)
Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.
Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.
Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,
csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,
oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.
(Ford.: Somlyó György)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése