(Halálon túl is állandó szerelem)
Szemem lezárhatja a végső árnyék,
mely a fehérlő nappal rám vetülve
belém hatol, hogy lelkem messze űzze,
mintha e Percre sóvárogva vágynék.
Ám eme parton, hol a heves láng ég,
nem marad holtan parazsa, se füstje,
zord törvényt lángom maga alá gyűrve
hűs vizen úszik, mintha rajta járnék.
Lelkem, kinek egy Isten volt az őre,
ereim, kikben égtek annyi nedvek,
lobogó velőm, csontjaim velője,
nem hagyják el a vágyat, csak a testet,
hamuvá lesznek, de nem hullnak földbe,
s ha porrá, hát szerelmes porrá lesznek.
(Ford.: Simon András)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése