Kisfaludy Sándor: A kesergő szerelem

7. dal

Mint a szarvas, kit megére

A vadásznak fegyvere,

Fut, de későn, foly már vére,

Vérzik tőle a csere:

Úgy futok én a pár-szemtől,

A seb mellyem baljában;

Ázik a föld keservemtől

Lábam minden nyomában.

De haj! mennél tovább érek,

Annál jobban gyűl a méreg,

S beljebb rögzik szivembe; -

Futok, haj, de vesztembe.

71. dal

Édes, kínos emlékezet,

Ó Badacsony szürete!

Mulatságos gyülekezet,

Te rabságom kezdete!

Ott tudtam meg, ki légyen ő,

S mi légyen a szerelem;

Ámor nyila miként sebző,

S mi az édes gyötrelem.

Nem úgy mentem, amint jöttem;

Nagy különbség volt közöttem,

Aki valák azelőtt,

S aki lettem, látván őt.

90. dal

Hallottam én szép szavának

Ezüst hangját zengeni;

Filoméla panaszának

Hangja nem oly isteni!

A természet figyelmes volt,

S olvadozni láttatott;

A patakvíz lassabban folyt,

A fatető hallgatott;

Megszűnt minden madár dala,

Minden zefír fülel vala,

Megszűnt minden fuvalom, -

S mosolygott a fájdalom.

(Forrás: Aki legdrágább, aki legszebb... – Százhúsz vers a szerelemről – Válogatta és szerkesztette Illés Lajos 162-163. old. – Kossuth Könyvkiadó 1982.)