Vonatunk széles völgyben fut már,
Közeleg szülővárosom,
A messzeségből idelátszik
Már egy-egy gyárkémény, torony.
A hasas domb zárt glédája
Feszesen áll, némán figyel,
Kövér füvén a hímes rétnek
Ménes és birkanyáj legel.
Még néhány perc és áthaladunk
A Körös hídján – ott a nap
Aranya csillan a tetőkön,
A vízen ezüstlik a hab.
Szép szülővárosom ez: Várad.
Minden zugát jól ismerem,
Itt voltam ifjú, itt lobbant fel
Bennem az első szerelem.
Anyám szeme itt sugározta
Reám jóságos melegét,
Itt olvastam diákos lázzal
A Holnap első kötetét.
Itt láttam poros utcácskákon
Juhász Gyulát bolyongani,
És itt hallottam élőszóval
Adyt versekben vallani.
A munkásosztály igazáról
Először itt beszélt nekem
Balogh bácsi, a cipészmunkás,
A jövőbe szerelmesen.
Itt láttam lengni lobogóid,
Proletárforradalom! Itt
Álmodtam telt, forrongó szívvel
Egy szebb világnak álmait.
Anyámat innen hurcolták el
A szörnyű kannibálkezek...
Örömöt s bánatot kavar fel
Bennem a friss emlékezet.
De percig csak, s már a jelen
Fogja meg biztatón kezem:
Én, egykori rab, szabad szívvel
Állok most szülőföldemen.
Mindig szerettem ezt a várost,
S nem voltam hozzá hűtelen,
De betelt álmaim fényében
Most még forróbban szeretem.
(Forrás: A végtelen mondat – Versek a szülőföldről 14-15. old. – Kriterion Könyvkiadó Bukarest 1977.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése