Rólad gondolkozom, édes magyar népem,
Mikor elmerengek egy fenséges képen,
- Édes magyar népem.
Szivemből e képet semmi ki nem irtja,
Szerelem, csodálat oda ugy beirta,
- Semmi ki nem irtja...
A mint meghallottad sirni a harangot,
Letetted a kapát: Gyászba, hű magyarok!
- Sírnak a harangok...
Kioltád a tűzhelyt, a zaj mély csendbe fult,
Hajolni nem tanult térded a porba hullt,
- a zaj mély csendbe fult...
És láttalak sirni egy koporsó mellett,
Kiomló könnyedben sirt az egész nemzet
- Egy koporsó mellett.
Szerelmednek gyászát csodálta a világ,
Halálból élet kél, sziklán nő a virág...
- Csodálta a világ...
Érezted: ott gyászol a szabadság lelke,
Mely a bilincseket lábadról leverte,
- A szabadság lelke.
Megmutattad, hogy az, ki hazád szerette,
Szerelmes lelkeddel mint van megszeretve, -
- Ki hazád szerette...
(Forrás: A magyar nép Szavaló-könyve – Szerkesztette Dura Máté – Bp., 1898. Rózsa Kálmán és neje kiadása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése