A hold elszorult. Könnyezve, álmodó
szeráfok, gőzölő virágokban, vonzó
ujjuk közt, siklatón csalták elő a párták
azúrján elhaló violák zokogását,
- Első csókod örök-szent napja volt e nap.
Ábrándom, mely mohón kedveli kínomat,
szakértőn ittasult a bánat illatától,
melyet émely s panasz nélkül hagy ott magából
az álomszüret a szüretelő szívén.
Bolyongtam hát, szemem a földre szegve én,
midőn az estben és az utcán, napsütötte
hajaddal, te toppantál előmbe,
mint a fénybóbitás tündér, aki a szép,
kényeztetett gyerek-álmokat járta rég,
és kezéből, melyet nem zárt össze egészen,
havaztak illatos csillag-bokrok fehéren.
(Ford.: Rónay György)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése