H….ÁNYI PÁLNAK
Láttalak a Helikon tetején mászkálni, s türélek,
Gondoltam, neked ott mászni, legelni szabad.
SZ….RNEK
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy almanak-író,
Gyártata kpeket is, nézz oda, honfi, s szaladj.
B….PÁLNAK
I.
A balkéz embert szokták volt híni balognak,
Névre s egész embersúlynyira vagy te balog.
II.
Feltúttad magadat s duda szóval járod az utczát,
Jaj ha kezemre kerülsz, gőgduda, jaj teneked.
Addig nyeggetlek, tudom azt, hogy a krími tatár is
Szánni fog ordítót, vagy kaczagásra fakad.
Végre lohadtan fogsz mint hitvány bőrke heverni
S hátlapodat Berci szántja be verseivel.
III.
Nem keserű galacsint, porló tejmézet ajánlok,
S benne kicsiny gyógyszert, a beteg észre hatót.
Nyeld be s ha gőgödből harminczad napra kigyógyulsz,
Mondd el apádnak, hogy díszlik az új tudomány.
„ÉLET” UDVARDÍTÓL
Sok jó van benned, ki tagadná? Sok nagyon új is:
Ám koszorúd nem tölgy, petrezselyemke-füzér.
Bámulsz? Jól érts meg: munkádban mind a mi új, rossz,
S mind, a mi jó, másé és csak orozva tiéd.
II.
Vardy te, két dolgot bámúlok rajtad erősen:
Elméd vég nélkül füstölög és tüze nincs.
III.
Írt szavaid, mint a mondottak, zagyva beszédek:
Itt fülsértő vagy Vardy, te ott szemet ölsz.
EGY „MAGYAR POESIS” IRÓJÁNAK
Énekidet, kérded, hova mérjed? Mérd füleidhez.
Úgy leszen éneked is, mint füled, égbe ható!
MÁRE VÁRA
Máre vára dagadsz, szólj, illy iszonyúra mi pöffeszt?
A tengernyi pityer s a zivatarnyi sohaj.
CSAPLOVICSNAK
Gázoltál szent hamvain a nemes éltű Virágnak,
S nagy szavait törpén, törpe hazudtad elénk.
Élni fogandsz, de gyalázatodúl, a lelkes öreggel:
Tiszta virág volt ő s ronda te, pókja levél.
„KENYÉRMEZEI DIADAL IRÓJÁNAK
I.
Bors, ha Kenyérmezejére botolsz s még kedes az élet,
Meg ne maradj színén bátorok hamva fölött;
Ellened ott minden sírjával feldobog a föld
S rád villámlik az ég, gyáva, szivetlen iró.
II.
Mint bizonyos dolgot látom szép végedet, oh Bors:
Bors vagy, megtörnek s tokba vetend az inas,
Ott valamely tátos német tévedve beszippant
S roppant sírhalmod rengeteg orra leszen.
III.
Embereid, mint a fűszál, elhullnak a harczon,
Kár értök: kétszer halni mi szörnyü halál.
A „KÜLÖNCZ” FORDÍTÓJÁNAK
Honnom, a hálátlan, rég sírba taszíta s nyugodtam,
Mért fordítál meg, balga te, szörnyű magyar?
AJÁNDÉKOK SZEMERE PÁLNAK
I.
Muzarion. Új folyam. I. füz. 411-461. l.
A min rég vajudál, nagy kín közt végre kinyögted
Szived alatt hordott szófia gyermekedet;
Béna, vak és koldús minden tagjára szegényke;
És te örülsz, neked ő szép, deli, mert a tiéd.
II.
Muzarion loco citato.
Zűr vala gondolatod, de leírtad, s mely csoda! Most március
Benne külön látnak: szárazat és vizeket.
III.
Hová tavasz, te szép korunk vezére…?
Megfoganál, dagadott a bércz, s már szinte nevettünk,
czirmos egér rajtad, s árva te – benn rekedél.
IV.
Megint Muzarion.
Muzarion magtár, nyelvünk magtára, de benne
Búza, vadócz, konkoly, gyér sürü rosta alatt!
Értetlen kasznár, minek a gazt hordani tárba:
Tisztát gyüjts csak, amazt szórd ki, szemétre való.
V.
Élnél vagy halnál, jó volna, de közbe szorultál,
S most tested teng még, lelked örökre kihalt.
VI.
Az ostor beszél.
Most ez elég, vedd jó néven, ha megostorozálak;
Elkoptam, de nyelem megmarad, óva örülj.
AZ EPIGRAMMAI MUSA AZ IRÓKHOZ
Bántani jámbort bűn, de gonoszt nem bántani bűnebb,
Mért üldözlek agyon, vétkesek! Értitek-e?
CZINKÉRE
I.
Egy hiba van benned, de igen nagy, Czinke barátom:
A mi vagy, az nem vagy, s a haza szenved ezért.
II.
Gőzei közt fejedet főnek gondoltam, azonban
Tök vala s benne kicsiny kék fejű czinke magolt.
III.
Elcsábúlt irokéz, ha leszen rend gondolatidban?
„Majd ha nem ír többé szél megütötte kezem.”
CSÉPLŐ
Cséplő csépelhetsz, de ha meggyujt lángja dühömnek:
Lelkedet, a ringyót, megsütöm, óva mozogj.
METŐFI
Baltával jött fel Pindus tetejére Metőfi:
Vajjon hány szónak szegte ma bárdja nyakát?
VÁSÁRHELYI
Magadat nem értéd s mások értenének?
Semmi, azért tetszel egy öreg művésznek.
BOJSZI
Bojszi te mit mívelsz? Versekről értekezést írsz:
Jobb, írj verset, ha tudsz, vagy ha nem, ütve se szólj.
TOLDY ÉS FENYÉRY
Toldy s Fenyéry ti csak firkáltok h etet-havat össze
Végre mivé lesztek? Por, hamu könyvetek is.
ÉVA
I.
Hogy gránátosnak szült a természet, örülhetsz:
Jármod alatt férjed sorvada, nem te Viczám.
Hogy magyar íróvá tett a boldogtalan ötlet:
Sírj, mert ím rád jő szöszke Apollo s megüt.
II.
Éva szívem neki tűrkőztél s ifjakra hadakszol:
Nincsen nadrágod, féltelek. Éva szívem.
III.
Vén Amazon vagy már, harczod kezd válni futásra,
Egy menedéked van, küldd ide lányaidat.
IV.
Milly édes neked a bosszuállás Éva, de megvan:
Könyvet nyomtattál és ez örökre elég.
F. A.
I.
Senkit sem bántasz, hogy senki se bántson, azonban
Mintha nem is böknél, fát füvet összemesélsz.
S ez nem nagy vétek, de hogy a gáncsokra elájulsz.
Jól tudom, és ez már – mondjam-e? – lágyszivüség.
II.
Látom alatt búkálsz s örömest ha lehetne, kitérnél,
Tarka meséid közt, hogy menedékre találj.
Nem könyörülhetek: a sanyarú sor hozza magával,
Állj ki te is magadért s halljad ítéletedet.
III.
Ökreid és szamarid, sok jót adnak ki mesében:
Egy nagy kár bennök, nyelvüök igen hebegő.
IV.
Színjáték haladást kíván s ez nálad is így van,
Vigjátékod mász s hátra megy a szoorú.
UGRIRA
I.
Megcsaltál s haragom kezdett lázadni, de már ma
Mentelek, Ugri, csaló nem te vagy: a hited az.
II.
Ugrottál, de azért ne itéld, hogy saskeselyű vagy:
Lábaid nem szárnyak s pitvarod öble nem ég.
KIS SAMU
Nagy ajtón Kis Samu megy a palotába,
Egy rozzant bőgőben megbotlik a lába,
Nagyot jajdúl hozzá s kész a magyar ének,
Szabadits Istene Árpád nemzetének.
SZ….YRE
Elhajlál s a hazát kész volt megsérteni nyelved,
Mellyel imént buzgó s jóakarója valál.
Várd el díjaidat, keserűn fogsz érte lakolni,
Főpap az ember előtt, ember az Isten előtt.
BOHÓSDI
Medvét tánczoltatsz ősz vénségedre Bohósdi?
Úgy van, bodza-sipod tárogat és te forogsz.
A szív örvényei
S z i v ö r v é n y e i d e t jobban mondhatni gödörnek,
Benne dicső elméd fénye temet vagyon.
TERHES
Terhes, meg voltál terhelve, de már kiürültél:
Mennykövid elhulltak s most magad omlol alá.
EDVI
Edvi, komor, sanyarú múzsád jobb volna bagolynak,
Már rég óta huhog, senki sem áldja szavát.
GONDOLATOK A NAP ALATT
„Golndolat a nap alatt” munkádnak czímje. Ne tréfálj,
Bujj pad alá vele s lesz „gondolat a pad alatt.”
A MAGYAR GAZDASSZONY T…..HEZ
Kinek nyavalyás a hasa
Annak jó a handabasa.
I.
Étellel kínálsz s azt mondod, jó nyavalyásnak,
Éh vagyok és nem kór: edd agyon étkeidet.
II.
Költőt gondoltam benned lappangni, azonban
Kontár orvos vagy: verseid handabasák.
III.
Elméd elrontád sok idétlen gondolatokkal:
Vond el az írástól s adj neki handabasát.
IV.
Vaj nagyon eltévedt, a ki téged monda baromnak,
Négy kezü állat vagy s ősnevezetre majom.
V.
Handabasát neki a nyavalyásnak, régi betegség
Bántja fejét a gyomrát, vess neki handabasát.
Handabasát neki, hogy zavaros feje ostobaságtól
S hogy szive megromlott, adj neki handabasát.
Handabasát neki, hogy mérgében szinte megőrül,
Hogy nem tud, bár kész, ártani, handabasát.
Handabasát neki, hogy nem szégyenl verseket írni,
S hogy czudarok inden versei; handabasát!
Handabasát neki, hogy minden jámborra haragszik,
S hogy minden rossznak pártosa: handabasát.
Handabasát neki, hogy némuljon örökre s a szégyen
Ölje meg őt s minden bűneit: handabasát.
EGY KÖNYVNYOMTATÓRA
I.
Könyvsatuvá lettél, oh drága barátom, ügyészből,
S a mi gonoszt beszívál, rossz satu, most kiadod.
II.
Intézetté lett a könyvek műhelye? Honnan?
Papja bolondult meg s most neve szinte bolond.
III.
Intézet más, ezt ország állítja s nemes czél;
Vagy te is ország vagy s czélod is úgy-e nemes?
GÖDÖR JÓZSEF
I.
Mese, mese, mi az? Tégy hozzá, kisebb lesz.
Mese, mese mi az? Végy tőle, nagyobb lesz.
Felelet, az gödör, magában semmiség,
Levegővel torkig megtöltött üresség.
II.
Felszedted Helicon szemetét nagy száju gödör te:
Már nem vagy s rajtad halmot ütött a szemét.
III.
Élve halál vagy már gödrök szörnyebbike, József
Két Laurát nyeltél s most fuladozva hörögsz.
FOLYÓIRAT
Fojni, Fehérvárról hirdettél, földi, egy irást,
Hadd folyjon, ha mocsár, sárvizetekbe való.
KOLMÁR
I.
Kolmár súgok egyet, de ne mondd meg senkinek: a nyelvünk
Nem vad körte, ne vedd görbe fogadra, majom.
II.
Pénzedet elviheted, kifizetlek, hogy soha nyelvünk
Szent törvényeiről, állatok apja ne szólj!
ASPASIA
Jókor elért a sors gyönyörű Aspasia téged:
Halni menél önként s az felakaszta előbb.
IRÓCZI
Régi ruhában jársz s új szókat mondasz, Iróczi,
Súgok egyet: vigyázz, béfal a módi, fiú.
CALIBÁN
E l s ő f e l h ú z á s.
I.
Félsz Calibán, hogy majd felkelnek irigyeid? Egy sincs,
A ki gyülöl, bünödet gyülöli s az nem irígy.
II.
Vagy tán gondolnád, hogy van mit irigyleni rajtad?
Gondolatod sem jobb, mint magad, égni való.
III.
Lelki tehetséged, véled, hogy volna? Gonoszra
Van,véljük mink is; s ott is az ostor elér.
IV.
Úgy de talán híred méltó, hogy irigye szülessék?
Megvan! Hirdet a tolvaj irigyli, nem én.
V.
S jó neved? Oh attól jött marhadög árva hazánkra.
Emberek is hulltak: árkukat érzi neved.
VI.
„S így mindössze magad vagy irigylet tárgya.” Ha volnál,
Sem vagy már magadé: ördögök étele vagy.
VII.
„Hah hát szánakozó sem fog síromra borulni?”
Gyűlöltünk, halj meg! S akkor utálni fogunk.
M á s o d i k f e l h ú z á s
I.
Rajtad ülök Calibán, ösmersz-e halálodat, engem?
Azt hitted, már én nem vagyok és vigadál.
Most majd én vigadok, de te készülj: útra menendesz.
A Helicon vár, én rajtad ügetni fogok.
II.
Költő vagy te is és elem a Heliconra sovárgasz.
Jól van, menni fogunk, én lovag és te lovam.
III.
Meg ne botolj maczkó, botlásodat éri ütésem,
Egy, kettő, három, - s hát te örökre botolsz.
A sas verjen meg, már én nem győzlek ütéssel,
Vond le magas füledet, még az is egyre boszont.
IV.
„Mért ütögetsz, gazdám, lásd már nem botlom utamban?”
Hogy tehenet loptál, pára te, ütlek azért.
V.
„Mért bántasz, gazdám, nem botlom, hű lovad immár”?
Gondolatot loptál, szolga te, bántlak azért.
VI.
„Mért vagdalsz uram, én nyögök és nem botlom az úton?”
Lelkeket árultál,bűn fia, váglak azért.
VII.
„Mért gyilkolsz, gazdám, fejedelmem, lá’ hogy iramlom.”
A haza szent s te döféd híveid, öllek azért.
VIII.
„Jaj nekem, elveszek ily sok ütéstől.” Fogsz-e javulni?
„jaj nekem, elholtam.” Fogsz-e javulni? „Halok.”
H a r m a d i k f e l h ú z á s
I.
Szólni akarsz? Hagyd el, csak káromkodni tanultál:
A szent természet borzad, ha tégedet hall.
II.
Még sem csillapodol? Mit látsz közeledni, mi zendit?
Fénylő, csendes az éj; ostoba, holdat ugatsz.
III.
Konczot adék, gazdád s táplálód és te morogsz rám?
Rajta morogni neked, de nekem ütni szabad.
N e g y e d i k f e l h ú z á s
I.
„Van neked is hydrád” így szólsz hizelegve Virághoz,
Van, te vagy az a sziszegő, ostoba, tökfejü szörny.
II.
Hogy mered a tisztes nyelvhőst illetni, Virágot?
Sári zarándok vagy, kelj tova, borjut imádj.
Ö t ö d i k f e l h ú z á s
I.
Mint urat és szolgát egyaránt beköp a csunya légyfi:
Úgy te határ nélkül, festeted emberidet.
Engem is, oh gyávát! Le tudál föstetni, s azóta
Képen a kárhozatos máz, haza járva ijeszt.
II.
Festettél, most majd én foglak festeni, ülj meg:
Érdemet is tettél és a mű kölcsön esik.
Itt szemed, itt orrod, füleid két barna vitorlák,
Itt szád, mint barlang, tátogat és tüzet ad.
S gyomrodban forr a rágalmak mérge, de im itt
Szarvad is, ördög vagy Turkai; én szaladok.
III:
Harczoltam veled és hátadra felírtam az alkut,
„Én ütök és te szaladj, agy te szaladj, ütök én.”
S ím én vég nélkül puhogatva törélek azóta,
De te hitetlen vagy, Turkai, hasra esél.
EGY BORÁRÚS IRÓRA
I.
Hogy tokajid nem jó, a tőke hibája s az égé,
Hogy rosszak minden könyveid, a fejedé.
II.
Tőkédben hiba, hogy Mádnak távol van egétől,
Fődben is az; hozzá messze van a tudomány.
S így mákszemnyi külömbség sincs a tőke s fejed közt;
Van borod és műd közt: ez fanyar, az savanyú.
V…..CS
Még ifjút, szabadot, szeretett egy furcsa leányka,
Múzsád volt s a mit súg vala kedvderítő.
Most pör gondja sötétít el s a furcsa leányka
Futva fut, oh Verbőcz közkatonája, tüled.
K….KY
Ösmerlek ki mi vagy, hernyóból pille madár vagy,
Ártatlan jószág vagy, de haszontalan is.
LIBORCZI
Ellenségemnek tartod magad, árva Liborczi:
Ellenségben szív s elme sugárzata kell;
Elméd volna, de nincs, szivedet megtörte az óság,
Csak játékom vagy, bábu te, porba veled.
T.
Rossz fődért remegél s lábszáron üttelek,
Majd lábadat féltéd, jól agyba vertelek.
Csodálkozol miért? Nagyon szerettelek.
ARANYOS
Tűzbe veled, te nagyon aranyos, tán tiszta arany vagy;
S tűz kísért aranyat, hát arany urfi megégsz.
Kár érted, de se’ baj, hamudat széthordja az alszél,
S a felszél, lelked béllete, égbe röpül.
POSZESZTI
Legjobb költőnek méltán mondhatni Poszesztit:
Ő hét számra, ha kell, meg sem akadva hazud.
BOCZIKA
Öklelgetsz boczikám, kis tülköd hány napi vajon?
„Szarvam előbb született, mint magam, ollyan öreg.”
MAGYAR KÖLTŐK
Firkáltunk, bár senki magát nem törte művünkért
S váratlan belepénk verssel az ősi hazát.
Pénzen vett szerelem gyönyörünk most s pénzen adott bor,
S árához képest ez fanyar, az keserű.
Tudn’illik szűken fizetett a nemzeti Múzsa;
Oh kétségbeesés, hol marad a te sorod?
SZÓTÁRIRÓ
Városszendítő, te harangok gyáva huzója,
Szókönyvet faragál s tudsz-e beszélni magad?
ALGEBRA
I.
Y árva betű, régóta gyanús vagy előttem,
Ösmeretlen szám vagy sok kivonások után.
II.
A kivonás megvan – kevesebb mint semmi kilenczczel,
Y elvesztél, lelked örökre adós.
III.
Elsőnek szereted magadat nézetni: mi vakság!
A betűrend nyilván ellened adja szavát.
IV.
Tán visszájáról vagy az első; sánta vagy ott is:
Eltördöste szegény lábadat a sok esés.
v.
Annyi esésid után nyughatnál végre, de nem tudsz:
Régi szokásod már s kedves az, a mi szokott.
VI.
Nem bántlak többé, csak ez egy kérdésre felelj meg:
A miket állítasz, valld meg, ugyan hiszed-e?
Y
I.
Holt betűket szaporítasz, magad élő, ép betű: mondd el,
Oly sok idétlent, hogy szűlhet egy édes anya?
II.
Pört vesztél magyarul, most kárálsz benne deákul
S pávakiáltással töltöd el a levegőt.
Újat mondasz-e? Nem, de valót tán ékesen? Oh nem,
Hát mi bajod? Halljad Bernola, vén kofa vagy.
III.
Hát külföldre szaladsz s ott koldulsz végre deákul,
S a mit vesztél itt, megnyered, úgy hiszed, ott?
Vert fi vagy, a külföld, hogy győztél nem hiszi, kékes
Hátadon irva van a krónika: tudja, ki vagy.
G.
Mikre nemád Isten költőnek semmi hatalmat?
Pénzre s ha bőven van józanul élni vele.
Ezt te tudod s mégis kinevetsz, ha jogunkra vigyázok,
Fát vágsz, jó lélek, ten kicsi fészked alatt.
GÖTHE-UTÁNZÓ
I.
Göthének szereted magadat mondatni. Legyen hát!
Csakhogy meg ne feledd: német az , és te magyar.
II.
Göthe magától írt, holmit te utána leírtál.
Szólj igazat, kérlek, Göthe vagy árnya, mi vagy?
Árnyék sem vagy egész, csak lába vagy és feje már nem:
Egy vagyon a mi tied s mindened, a lipe-szárny.
DEÁKMAGYAR
Hát te deákul írsz, Cicero szolgája s dicsekszel,
Hogy hiretlenből hírre veszed honodat.
Nem te vagy a kezdő, már jobban s mennyi matyó szólt,
Rajtad olajt vesztett a haza – kába madár.
BUTASÁG
Botlol szürke, ne tudd, üt gazdád érte, ne érezd,
Mindenből kisegit, főjavad a butaság.
TÁRNOK
Kecske lovat hajtál s magadon jöttél ide, Tárnok,
Tűrünk, szökdelhetsz tétova, csak ne mekedj.
EBIHAL
Hal nem vagy, lábaid vannak, nem béka is, a fark
Mást mutat, óh ebihal! Őgy-e, hogy az vagy? – ugass.
EGY POLEMIKUS IRÓRA
Jó üti-kos lennél, van hozzá szarvad elég nagy,
Kedved szinte nagyobb, nagy baj, hogy agg ürü vagy.
SALAMON
I.
Egy Salamont írtál s kettő lett végre belőle,
Első a békekötő, második a szaladó.
II.
Mint a jó öregek, játszíni személyeid ollyak,
Tenni nem érnek rá a szavak árja miatt.
ZALÁN FUTÁSA
I.
Már csak futna Zalán, de magad mázlója, mikor futsz?
Vaczkorral hajugál s keret a Múzsa-sereg.
II.
Asszonyaid léhák, daliáid párduczok és júh,
Hát te ugyan mondd meg, szörnyek irója, mi vagy.
TÜNDÉRVÖLGY
Illyen verseket a nem igen bölcs kántor is írhat:
Nem mindig jobb a régi, ha zrinyies is.
UJ ÉVI KÖSZÖNTŐ
1830 körül.
Ártatlanság köntösében
A szép új esztendő
Eljött s kináló kezében
Van kupája kettő.
Egyik a baj, aggodalom
Fanyar ürmösével,
Másik teljes a boldogság
Édes örömével.
E kettőből úgy keverjen,
Az új év, magának,
Édes bácsi, hogy örüljön
Legjobb italának.
Az üröm az örömök közt
Csak annyi lehessen,
Hogy az édes a keservtől
Még jobb ízt vehessen.
Ezt kivánja a kis Gili
Nem zöld águ fáról,
Hanem jó meleg szobának
Közepe tájáról.
S marad kicsiny szolgálója
Ápoló kegyének.
Tartsa meg őt továbbra is
Gondja gyermekének.
ÖRÖM ÉS BÚ
1830.
Az örömédes bor, keserű a fájdalom és bú,
Annak az ég, ennek barna hazája pokol
Kettő közt a ki él, a bolygó földön az ember,
A sorsnak keziből issza keverve borát.
Forrás: VÖRÖSMARTY ÖSSZES KÖLTŐI MŰVEI. Sajtó alá rendezte GYULAI PÁL Második kötet. Budapest. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda. 1900.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése