Oh! huzzátok a lélekharangot,
Oh huzzátok csak nékem emberek!
Lehullt a rózsám, hervadt a virágom,
Nincs semmi dolgom, most már elmegyek.
Fogjatok ásót, ássatok gödröt,
A kemény földbe, nyirkost, hideget,
Hisz elszerették, kit ugy szerettem.
Megutáltam már ezt az életet.
Ha szól az ének a koporsómnál,
Asszonyok lányok, csak ne sirjatok!
Rossz fia voltam édes anyámnak;
Lássátok most is nagyon rossz vagyok.
Beteg szivemnek végső reménye,
Csendes temető, egy hant, egy kereszt;
El kis falumba, oda vigyetek,
Ha majd lezárom e bágyadt szemet.
Csak egy bünöm volt, - hogy bünhődtem! –
Szeretni szivem, de hogy is tudott?
S mért azt szerette, mért az imádta,
Aki oly mélyen, mélyen
elbukott!
*
Oh! huzzátok a lélekharangot,
Oh huzzátok csak nékem emberek;
Lehullt a rózsám, hervadt a virágom,
Nincs semmi dolgom, most már elmegyek!
Forrás: Veszprémi független hírlap 2. évf. 4. sz. Veszprém,
1881. jan. 28. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése