2012. júl. 14.

Vihar Béla (1908-1978): Májusi hajnal



Hajnalra, mint

csilláron a láng,
felgyulladtak
a gesztenyefánk
ágain az
ezernyi tüzek;
a kinyíló
bimbók és rügyek,
s mint ünnepi
fényből szőtt zenét,
hallgatom a
fa halk énekét.

Bimbók, rügyek,

piciny levelek:
mindegyike
egy-egy üzenet
a gyökértől,
mely sötétben, lent,
hol rögek közt
nedv, nyirok kereng,
munkál, harcol,
hatol lefele,
hogy viruljon
lombja, levele.

A magasba

csak a mélyen át
törhet fel az
ég felé az ág.
Ez a törvény:
úgy nő meg a törzs,
ha oda, le,
a mélységbe törsz.
Ezt hirdeti
e gesztenyefa
szívemből fel-
suttogó szava.

Ezt példázzák

rügyek és csirák,
s körülöttem
a bokrok, a fák,
midőn itt e
korahajnalon,
bensőmből a
hangjuk hallgatom,
s velem együtt
az egész világ
figyeli az
újulás dalát.

Mint habos tej,

a napsugarak,
csobognak a
kék felleg alatt.
Bimbózó ág,
piciny levelek,
hadd nyíljak ki
én is veletek,
hogy viruljon
bennem is tovább,
remény, hűség:
tavaszi virág.

(Forrás: Vihar Béla: Egy katona megy a hóban - Válogatott és új versek - 49-51. old. - Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó 1978. )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése