Fekete lepel borul a tájra
a folyó úszik a holdsugárban
fülledt szobákban nyugovóra tér
minden ember, ki nyugalmat remél.
Csak én fekszem ilyen álmatlanul
csukott szememre álom nem borul:
játszik velem a kéjes képzelet
látom megadó férfitestedet
játszom rajta egy-egy halk dallamot
ujjaim lágyan szelik hajlatod
fel-felszakad s minket elönt a kéj
majd lassan ránk borul az éjsötét.
Fekete lepel borul a tájra
testem lázban úszik a homályban
a képzelet csak játékot űz velem
közel vagy, mégis oly távol nekem.
(2012. júl. 14.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése