I.
Az erdőben szövődik az este,
Megyek haza, mert anyám keresne.
Eressz el, eressz el.
Alkony vére csurog a mezőre,
Véres lesz a cipőd sarka tőle.
Ne menj el, ne menj el.
Halavány hold süt az éjszakába,
Édes anyád öltözködik gyászba.
Eridj már, eridj már.
Az erdőben hálót szőtt az este,
Nem megyek el innen ha küldesz se,
Mindegy már, mindegy már.
II.
Fehér vizirózsát fontam a hajadba
Mert sötét éjszaka fekete hajad
Kiviszlek a tóra barna ladikomba.
Mert olyan szomorú, néma vagy magad.
Nem kérdem meg ki vagy, nem kérdem meg mid fáj,
Ma leltelek, holnap eleresztelek
Ülj szembe és nézz rám. Mint buvár a gyöngyöt
Fekete szemedben könnyet keresek.
Behajtunk a nádba. Várj mig feljő a hold,
Akkor majd add ide halovány kezed,
Ha az ezüstrózsa kinyilik a tóba
A legszebb mesémet mesélem neked.
III.
Csókold meg és gyerünk tovább.
Nem fogod soha többet látni
Lehet, hogy ő volt neked szánva
Vele tudnál te csak megváltva
Az élet tetejére hágni
Csókold meg és gyerünk tovább.
Az enyim nem sir - halovány.
Azt kérdezte csak, hogy mért megyek
Nem volt-e szép amit itt éltem?
Én meg homályos vágyakról beszéltem
Országokról amiket keresek.
Az enyim nem sir - halovány.
Csókold meg és gyerünk tovább.
Szép volt. Gyere ne nézzünk vissza értük.
Ugyis vágyunknak délibábja
Emlék tengerből száll fel nemsokára
És el nem érjük soha, mert már éltük.
Csókold meg és gyerünk tovább.
(Forrás: vmek.oszk - A HOLNAP – Sajtó alá rendezte: Antal Sándor – Nagyvárad, a Holnap Irodalmi Társaság kiadása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése