Drámai hős. Vígjátékot is játszik, de ezt megveti. Három esztendeje lesz, hogy felhozták vidéki városból, ott állítólag a kofának is tartozott tökmagér. Pesten rögtön „befutott”. Ma már ott tart, reszket a direktora, hogy bálvány Bandi otthagyja, a legelőkelőbb szerzők is tegeződnek vele. Isten őrizz, hogy Bálvány Bandi ne vállalja a szerepet. Remekül él, már egy kis hasat is szerzett. Fényes legénylakása van; azt regélik, a modern kerevetbe, mely ágy is egyszemélyben, zenélő órát építtetett be...
Szép magas fiú; füle kissé húsos és valamivel több helyet foglal el, mint illenék; lábszárat is láttam már egyenesebbet, mint a Bálvány Bandié, de mit bánják a nők, nem is látják, ha már úgy felkaptak valakit, ahogy Bálvány Bandit felkapták. Az öltözőjéből reggel egész kosárra való, fel se bontott szerelmeslevelet kell kisöpörni. Egy színinövény könnyezve vallotta be nekem, egyszer már ő is megmérgezte magát Bálvány Bandiér, reménytelenségéből kifolyólag; különben pedig belépett szegényke abba a szövetségbe, mely a Bálvány Banditól elutasított szüzekből alakult. Tizenkét tagot számlál a szövetség, csupa színinövényt: minden délután másik tag lakásán ülnek össze, ülnek, barackot isznak és bőgnek.
Jó színész ez a Bálvány Bandi, nagyon jó színész, dehogy is tagadná azt valaki. No és a hangja, a hangja! Az a dörgő és olvadó szépséges férfihang; színarany az, amit árnyék fut el, az remegtetett kisbőgőszó, avagy a hegedű gé-húrja, mikor Huber-mama húzza át rajta a vonót, de éppen csak hogy érintse azt a húrt. Olyan melegség, édesség bujkál ebben a hangban, olyan, mintha tokajit kortyol az ember. Megtettem nem egyszer, mikor ott ültem a színházba, lehunytam a szemem, ha Bálvány Bandi beszélt; nem figyeltem a szöveget, csak a hangot hallgattam, a magnetikus hangot, akárcsak koncerten volnék. Biztos ez a hang bolondította belé Bálvány Bandiba Pestet.
Persze, tudja Bálvány Bandi, hogy ő nagy és dicső, hogy egyetlenegy ő, mint az Isten. A járdán úgy köszön vissza, szalutál. De csak a mutatóujjal. Ha így gyalog van a városban, ami nagy ritkaság, fejét jól felhúzza, elnéz a járókelők fölött, messzire, de semmit se lát, mert szórakozott: képe valami aléltságot árul el, fel-feldúlja ferdén az alsó ajkát közönyében, kényességében, fenségének érzetében. Felkapja rá a fejét a szegény táskás altiszt is, aki sose volt színházban és nem tudja ki megy itt, mert úgy van agyusztálva Bálvány Bandi, hogy odacsalja a tekintetet: télen fényes bőrkabát van rajta; krémszínű teveszőr felöltő ősszel, tavasszal, nyáron meg vörös antilopcipője van és olyan csokor a nyakán, amelynek színével, dessinjével Bálvány Bandi csudára eltalálta azt az árnyalatot, amit a polgári urak nem mernek maguknak megengedni.
Ezen a nyáron kiszállott Bálvány Bandi a Margitszigetre, fáradalmait és bágyadalmait elpihentetni. Ott fészkelt ő is a kis nyári dependance-ban, félnapokat elhevert kint a kapu mellett a fekvőszékben.
Hófehér flanel nadrág, zakó, fehér selyeming, kihajtott nyakkal még az öve is fehér lakk, csak a zokni zöld, rózsaszín csíkos. A nadrágja mindig felhúzódik fektében. Két karja a nyaka alatt és néz, néz feszesen az égbe Bálvány Bandi, talán a csillagokat reklamálja. A combján fekszik az e heti Színházi Szósz, abban beszélgetést, amit a Színházi Szósz kiküldöttje folytatott Bálvány Bandival a divatos kutyákról, a nők tepsi-frizurájáról, meg a francia filmről, meg a szimultánista festészetről. (Persze, annak a tizennyolc éves gyereknek kellett a Bálvány Bandi véleményeit kiagyalni.) Ha nő közeledik, Bálvány Bandi emeli a lábát, a gyönyörű zokni érdekében, azután pedig idegesen kapja fel a fejét a nőre, pillanatra csak, mintha legyet akarna az orráról elijeszteni. Finom kis zeneköhintést ad és aztán tovább fixírozza azt a boldogságos kék mennyboltot.
Hallom, a hallban néha, ha véletlenül megállott ott Bálvány Bandi, hogy odaszól a portásnak, lágyított basszussal: nincs levelem? Vagy: nem kerestek? Jól jár az órájuk? Nem lesz ma vihar barátom? Ilyenkor behunyt szemmel megesküszöm, hogy nő lépett ki a liftből, vagy jött be a kapun.
Egyszer enyelgő formán megmondtam Bálvány Bandinak, hogy hallod-e, Bandi, ez a csuda basszus a színház tulajdona, nem vón szabad privát célokra használnod.
Nevetett egy taktust Bálvány Bandi, nem éppen szívből. Egy perc, annyi se és elfelejti: semmi a világon meg nem tántoríthatja a Bálvány Bandi iránt való határtalan imádatában.
(Forrás: Fényszóró 14. sz., 1945. okt.24.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése