Alexandriai sz. Katalin verses legendájából (1531. előttről)*

Régi vallásos epikánk ezen tekintélyes maradványa egyike az Érsekujvári-codex legendáinak, mely párosan rímelő nyolczasokban irva, 4067 versre terjed. Eddig eredetinek tartatik.

- Töredék –

Az szíz vala az időben

Maxentius temleczében,

Őtet ebben tartják vala,

Mint az császár hatta vala.

De Isten őt el nem hagyá,

Mennyei étkekkel tartá.

Ebben tizenkét nap telék,

És Krisztus neki megjelenék;

Kinek Krisztus igy beszéle,

És kit igy megkünyörgete¹:

„Dicső leány, szép jegyesem,

Szent nevemért jó vitézöm,
Esmerj engem teremtődet,

És te bizony Istenedet,

Kiért véreddel vitézkedel,

Veled vagyok én, jegyesem;

Azért semmit ne félj én nagy kencsem,

Mert számtalan igen sok nép,

Hamis hitből miád kilép.”

Katherína letérdeplék,

És ily igékkel reménykedék:

„Ó én édes uram, neked hálát adok,

Hogy neked szolgálód vagyok.

Szent nevedet holtig vallom,

És soha meg nem tagadom.”

Ezt megmondván, Krisztus megáldá,

És míg a szíz őtet meglátá,

Mindaddig nagy fényességgel

mennyben mene dicsőséggel.

Azonban az idő eljuta²,

Kiben az császár megjuta,

Mert ördöggel teljes vala.

Dolgát el nem feledte vala.

Szolgáit mind behivatá,

És egynehányának ezt mondá:

„No, szolgáim, elmenjetek,

És mastan ily dolgot tegyetek:

Ti az bájost³ kihozjátok,

És mi előnkben állassátok:

Lássuk, ha az éhség azt tette,

Hogy őtet megengesztelte⁴,

Hogy önmagát megalázja,

És isteninket imádja.”

Az legények ezt hogy hallák,

Katherínát el-kihozák,

És az császár előtt megállaták,

És igy hivségeket mutaták.

Kit hogy az császár megláta,

Nagy szépségén elámúla:

Hát éhség őt nem bántotta,

De nagygyal szebbé alkotta.

Csodálkodék császár abban,

És kétös lőn szolgáiban.

Ő magát megharagojtá,

És ragjában ezt mondá:

„Én csodálok ez leányon,

Elámulván igen nagyon:

Én halálát várom vala,

És ím szebb, honnem⁵ előbb vala!

De jól tudom ennek okát:

Az őrizőket megfogják.

Őket nagy szörnyen kénozják,

És nyakokat mind elvágják;

Mert, mit hagyék, nem tartották.

Őket így-es meganittom,

Szómag velök megtartatom.”

Itt, hogy Katherína hallá,

Császárnak arról igy monda:

„Tudjad, császár, és megismerjed,

Beszédemből ím igy értsed:

Hogy engem senki nem táplált,

Azért ne tégy értem halált;

Mert énnekem én Istenem,

Krisztus Jézus, én jegyesem

Ételt külde angyalátúl,

Engem igy mente meg haláltúl.”

Mely dolgot hogy az császár halla,

Mérge ottan alább szálla,

És Katherínára tekinte,

És őneki ez szerrel beszélle:

„Leány, nekünk már megmondjad,

És akaratodat…………..

Megjelentsed mielőttönk:

Ha megteszöd, mire kértönk?”

Katherína rá tekinte,

És erről igy felele:

„Tudjad, császár, hogy megtenném,

És az te hitödet felvenném,

Ha hitemnek bizonyságát⁶

Nem tudnám, és boldogságát;

De tudom nagy erősségét.”

Az császár mégis többíté beszédét:

„Leány, tégöd bőcsnek⁷ véllek,

De tégöd már azon kérlek:

Kétséggel nekünk ne felelj;

Mert semmit nem nyersz mind evel.

Mert ha, lám, meggondolnád,

Hát neköd mi nagy jót adnánk:

Neml észsz nálunk mint szolgáló,

De mindenem uralkodó.”

Katherína, hogy ezt hallá,

Az császárnak ez szót mondá:

„Tennem magad meggondoljad,

És nekem tennen magad megmondjad:

Kettő közül melyet tegyek,

És én urammá kit vegyek:

Az örek dicső Istent-é,

Avagy ez halandó embert-é?”

Az császár ezen megbúsúla,

Az leánynak még-es szóla,

Mondván:

„Leány, akar te miként járj,

Tégy minekünk választ immár:

Avagy imádd isteninket,

És emgnyójtod életödet;

Avagy kegyik nagy sok kénokat

Felvészsz te testödre. Énnekem

Úgy tetszik, hogy jobb életöd:

Azért híjad meg⁸ te nagy vétköd,

Mert nem kivánnám vesztödet,

És halál miá rekkentödet.⁹”

Katherína megbátorúla,

És az császárnak ígyen szóla:

„Császár, tudjad értelmemet,

Hogy kévánom életemet;

De úgy, hogy az én életem

Krisztus legyen, én Istenem:

Mert énnékem én halálom

Érte, leszön vigaságom.

Csak testemet megkénozhatod,

De lelkemet meg nem bánthatod,

Sem meg nem bírhatod.

Mit tudsz tenned, mind eltegyed¹⁰

Szándokodat meg se engedjed;

Mert teveled semmit sem gondolok,

De Krisztusért én meghalok.”

A császár önenbenne

Igen megharaguvék.

És kezdé magát boszontani,

És nagy szóval ezt mondani:

„Ó bizony! nagy bolond vagyok.

És bosszúságot nagyot vallok,

Hogy ilyen genyedt¹¹ leány

Isteninknek ellene jár.

És míg¹² akarjuk elszenvedni,

Isteninken ezt tetetni?

Nagy kár nekünk és nagy szégyen,

Hogy egy genyedt ilyet tégyen;

Mert ezt hallván keresztyének,

Mind úgy tesznek, azon félek.

Isteninknek boszúságát

Kik bánjátok, gyalázását,

Gyötörjétek ez ördöngest:

Mert, ím lám, minket majd mind elveszt.

Oh nagy hatalmas istenim,

És bizodalmas reménségim!

Segéljetek mast énnnekem,

És törjétek ellenségemet:

Mert értetök hadakozom,

És ti jótokat akarom.”

Ezt megmondván, elragadák.

Idestova rángaták,

Kémélletlen kezdék verni,

És mind halálig gyöterni.

Az császár -      -        -        -        -

-        - székiben föl illepék¹³:

Szentencziát szolgáltata,

És az szízre az halált igy adá.

*) Kiadt. Toldy, Pest, 1855.

1) Kin igy megkönyörüle.

2) Eljöve.

3) Bübájost.

4) Meglágyitotta, megtörte, engedésre birta.

5) Hogysem.

6) Igazságát.

7) Bölcsnek.

8) Revoca, vond vissza.

9) Halál által elvesztedet, eltöröltetésedet; rekkent, másutt: rejt, elrejt jelentménynyel is.

10) Mind végig tegyed, mind hajtsd végre – az el a folytatás jelentésével.

A magyar irodalmi tanulmányok kézikönyve - Magyar irodalmi szemelvények legrégibb időktől korunkig Szvorényi József. Kiadja Heckenast Gusztáv Pest, 1868.