Kisded fölleggé varázslom
Én siralmas éltemet;
Lelkemből meguntam úgy is
Már e’ gyáva életet.
Szellemszárnyam erejével
Felröpülök a’ napig,
’S ott tanyázok udvaránál
Virradattól nyúgatig;
Ott tanyázok, átölelvén
Szétlövellő szálait, -
Hogy ne süsse össze a’ szép
Lányka gyönge tagjait.
’S hogy ha édes álmain, vig
Tündérekkel társalog:
A’ menny csillagtetejéről
Percz alatt leszárnyalok.
’S kisded ajki rózsaszélén
Elsimúlok csendesen;
Vagy a’ homlok hófehérén
Tarka álmát meglesem.
Kebelének lágy fohászát
Röptein felcsókolom;
’S szűz légét az angyaloknak
Gyorsan értte elhozom.
Zengek néki altató dalt,
Millyen a’ kis föllegé,
A’ midőn a’ föld ocsudtát
Hajnalonta kémlelé.
’S majd ha ismét kék szemének
Napja égve felpirúl:
Egy szerelmes rámtekintést
Esdek értte csak dijúl.
És miként egy tiszta fölleg,
Dallva ’s vigan útazom;
De ha tőlem megtagadja:
Éjjé vál’ arczúlatom.
Bosszusággal elboritom
A’ világ határait:
És sikoltva szerte szórom
Kebelem villámait.
Forrás:
Pájer Antal versei 1847.– Pesten, nyomtatott Beimel Józsefnél
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése