- A Délibábok hősé-ből
Ama tündérre gondolj, kit te alkotsz,
Merengve néha csöndes éjjelen;
Ki, amidőn magadba zárva hallgatsz,
Szivedbe' titkon, lopva megjelen,
Kit rejtve, tán szégyenlve is takargatsz,
Ki tán nem is több, mint egy sejtelem,
Kit nem lehetne vásznon festeni,
De érezed, hogy lénye isteni.
Alakja olykor nyájas esti szél,
Máskor vihar, villámmal vemhezett,
Ma kis madár, hizelgve gőgicsél,
Holnap vadállat, vérre éhezett;
Büszkén szülemlik, mint egy élet-cél
S meghal, mint egy múló emlékezet;
Szülője: ábránd s néha unalom,
Szülöttje: a legtöbbször fájdalom.
Forrás: A Hét 1898., IX. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése