2012. márc. 5.

Franz Werfel: A jó ember



Erős kezével csillagot igazgat,
Markában tartja, mint diót, a Földet,
Area köré szent nevetés fonódik,
A lénye harc és lépte diadal.

Amerre csak jár és kinyújtja karját
És zsarnokin lemennydörög a hangja,
Szertetörik az élő jogtalanság
És isten lesz s egy minden meglevő.

Legyőzhetetlen könnye van a jónak,
Vize a létnek s tégla a világhoz,
Hol könnyei, a jó könnyek lehullnak,
Kiég s magához tér a forma mind.

Nincs düh hasonló sehol az övéhez.
Élete máglya, azon áll kevélyen,
S lábainál tűzkígyó tekerődzik,
Az ördög, akit halálra tiport.

S hogy elmegy, röptét két angyal vigyázza,
Fejét a messzi szférákba merítve,
Ujjongva ordít tűzben és aranyban
És mennydörögve paizsára csap.

(Forrás: Fényszóró 1. évf. 8.sz., 1945. szept.12.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése