A költészet a köztudat szerint kötött formában rögzített érzések és gondolatok lehetőleg rímes kifejezése. Ez érzések és gondolatok néha fennköltek, néha útszéliek. A tapasztalás arra tanít, hogy a rossz versek általában fennkölt érzésekről és gondolatokról adnak hírt, ellentétben a költői remekművekkel, melyek néha útszéli érzéseknek és gondolatoknak adnak hangot. Ez a tapasztalás arra késztet, hogy nagy óvatossággal vizsgáljuk a költészet lényegét.
A költészettel általában a költők foglalkoznak, elismerten, szakmaian és hivatásszerűen. A valóságban a nagy, az igazi költők is kevés olyan verset írnak, melyek tetszetősek vagy tökéletesek - mi sem könnyebb, bizonyos életkoron és gyakorlaton túl! -, vagy csengőek és bongóak. Vannak költők, akik költői verseket írnak: s ez már nagyon sok! De egy nagy költő életében is néhány pillanat akad csak, mikor igazi verset ír, melyben nem csak tudás, gondolat, érzés, hím- és nő-rímek, pontos lejtés van, hanem költészet is. A hivatásos költő természetesen élethosszat, ébren, sőt álmában is keresi a költészete, a pillanatot, mikor megragadhatja azt, ami az érzések, érzékek és gondolatok világában költői; de ez a pillanat ritka. A legnagyobb költők, akik több ezer verset, verses drámát, epistolát, elégiát, bukolikus és hőskölteményt írtak életükben, mindössze néhány tucat olyan verssorral dicsekedhetnek, melyekben igazi költészet csillog. Olyan vers, amely első sorától az utolsóig, színültig tiszta, csorduló költészet: rendkívül ritka a világirodalomban. Goethe egyetlen ilyen verset írt. Így kezdődik: „Über allen Gipfeln ist Ruh”. Petőfi, Vörösmarty és Arany több ilyen verssort írtak, Shelley sokat, Rimbaud négyet-ötöt. A többi, amit e költők írtak, legtöbbször csak tökéletes. A költészet nem mindig tökéletes.
Nemcsak a költők írnak költészetet. Egy hatéves kisleány egyszer, a lelke önkívületében, mely valamilyen életérzés kapcsán eltöltötte, ezt mondotta: „A tehén kapás növény”. Ez nem remekmű, de a maga módján költészet. Közismert a virágok költészete. Egy dália szeptemberben nagyobb költő, mint Klopstock a „Messiás” összes hexameterein át. A madarak dallamos költészetéről beszélni sem érdemes, annyira közhely ez. A költészet nemcsak az emberi agy és a hormonok terméke. Költők a fák, a madarak, a felhők, a macskák, mikor játszanak és villanyos tagokkal nyújtóznak a napfényben. Gyermekkorában majdnem minden ember költő. Csak később hülyül el s lesz belőle versíró. A versírók meglepő ritkán költők. De a gyermekek, bizonyos zsenge életkorban, csalhatatlanul tudják, mi a költészet? Egy gyermek, mikor játszik, korhadt fadarabokban, útmentén talált, kósza és rothadt tárgyakban is lát valamilyen csillogó és tündéri lehetőséget, valamit a végtelenből és a varázsosból. Egy gyermek hosszan és komolyan eljátszik egy döglött egérrel s nem is tudja, hogy költő. A költészet a világban lappang, nem múló fénnyel és erővel, mint a rádium a salakban. Irtózatos tömeg emberi salakot kell néha felhasználni ahhoz, hogy világítani és sugározni kezdjen egy szemernyi költészet.
A bökverseket és a hazafias ódákat, valamint az őszintén átérzett és csiszolt, választékos formában, műfajilag hibátlan külalakban, ápolt nyelvezeten előadott családi, leíró, szerelmi és oktató költeményeket nem szabad összetéveszteni a költészettel. Petőfi ezt is leírta egy juhásszal kapcsolatban: „Nagyot ütött botjával a szamár fejére” – s ez is költészet, talán éppen azért, mert egészen egyszerűen hat és mindenki megérti. Költészet, mert egy költő mondta s az érzés minden hitelével, a kifejezés föltétlen erejével mondotta. Így mondják a gyermekek is: „Láttam Szent Dávidot a Holdban” és a nők: „Szeretem kegyedet!” s ez mind színtiszta, hamisítatlan költészet, díjat érdemel. Jellemzője a költészetnek, hogy félreismerhetetlen. Ha szavakban nyilatkozik meg, mindig a legegyszerűbb szavakat használja, akkor is, ha Shakespeare szólaltatja meg e szavakat, s harminchatezer angol szó közül választja ki a megfelelőt. A költő sohasem téved. A vadak kitűnő költők, továbbá a magyar béresek is. De a jó költőnek az egyetem, a külföldi nyelvek ismerete, Baudelaire és Shelley műveinek eredeti nyelven megejtett olvasása sem árt. A költészetet senki nem tudja meghamisítani, még a költők sem.
Az égbolt tele van költészettel, ezt már a költők is tudják. De a sírbolt is tele van költészettel s a kutak mélye s a madarak zsigerei s minden, ami van, ami él, vagy valamilyen rezgésszám szerint hozzá tartozik ahhoz az ütemhez, mely a világot mozgatja és áthatja. A jó költő mindig erre az ütemre ügyel, figyelmesebben, mint a jambus-ra, vagy a trocheus-ra. A madarak is erre figyelnek; ezért olyan kitűnő költők, hajnalban, április végén.
(Forrás: Fényszóró 1. évf. 7.sz., 1945. szept.5.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése