Mikor árnynyal, köddel telt az este
S a lámpa hamvas, rőt homályban ég,
Karos széked mintha sírni kezdne
Itt jár a lelked kósza árnya még.
Mintha lágyan selymesen suhanna
A régi kendőd kis szobámon át,
Két karod a vállamra fonódva,
Érzem lebontott hajad illatát.
Ilyenkor halkan meggyújtom a mécset
Mely velünk annyi éjen együtt égett
S várlak, várlak, hátha, hátha még...
S reggel - űlök két karomra bukva,
Ágyunk vetetlen benn a régi zugba
S a lámpa kormos rőt homályban ég.
(Forrás: vmek.oszk - A HOLNAP – Sajtó alá rendezte: Antal Sándor – Nagyvárad, a Holnap Irodalmi Társaság kiadása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése