Havas Károly: Von Loon: Du und die Erde

„Földrajz minden embernek.” Így mondja a szerző. A földrajz tudomány, egzakt tudomány, majdnem annyira tényszerű és adatszerű, mint a kémia. Nem olvasmány, semmi esetre sem szórakoztató olvasmány.

Egészen különös ez a Van Loon, ez a hollandusból lett amerikai, regényt írt földrajz helyett. A föld regényét, igazabban az ember regényét. Ebben valami lázadásféle van. A szabály: geológia, asztronómia, kartográfia, az után a szép előírásos politikai, etnográfiai, hidrográfiai földleírás. Valóságos tudományos eretnekség ez a könyv, amelyben minden tény szigorúan a tudományos megállapítások hűséges visszaadása, amelyben minden adaton megérzik az ezerszeres ellenőrzés – a földrajz tudománya a tények ellenőrzése – és amelynek minden fejezete új és meglepő vakmerőség.

Minden oldalon, minden szóban megérzik, hogy ebben a különös földrajzban nem a föld fontos, hanem az ember. Az ember a központ. Van Loon nem tér vissza a primitív utilitarizmushoz, amely úgy képzelte, hogy a farkas azért van, hogy az embernek farkasbundája lehessen, és a folyó azért, hogy az ember a partján strandolhasson. Van Loon az összefüggéseket keresi. Mert különös összefüggések vannak a földtüremlések és földmélyedések és az ember között. A könyv középpontja az ember, de a természet örök törvényei szerint az ember gyönge és csöpp kis teremtmény. A természeten úgy és annyira tud uralkodni, ahogy és amennyire fölismeri a földet, kihasználja és szereti. A föld formálja az embert. A föld teremti a népi tulajdonságokat, mert a föld előbb volt, mint az ember. Ez minden, de ebbe belefér minden: Anglia világuralmi pozíciójának és Lengyelország ma is vibráló tragédiájának magyarázata. Ezért a megmagyarázásért már érdemes elolvasni ezt a könyvet.

És sok minden másért. A tudatos primitívséggel odadobott magyarázó rajzokért is. Van Loon képei nem illusztrációk, nem tudományos magyarázatok – milyen rettenetesen unalmasak ezek a nagyon pontos rajzok –, hanem olyan, szinte gyerekes tényleszögezések, amilyenekkel talán egy nagyon jó apa akarná megmagyarázni a fiának, hogy mi az igazság a földön. Van Loon rajzai kedvesek, mert úgy tanulunk belőlük, hogy észre se vesszük, hogy tanulunk.

Azután az adatok rengeteg tömege. Adatok, amelyek nem számoszlopok és nem statisztikák. Csak éppen igazságok. Mennyit lehet ebből a könyvből tanulni, és milyen könnyen. Milyen jó volna, ha minden tudományos könyv ilyen volna! Egészen bizonyosan sokkal többet tudnánk.

(Valami komisz gyanút mégse lehet egészen elnyomni. Nem újságíró ez a Van Loon? Néha vannak groteszk ötletei, és néha a tudományos igazságokat szinte könnyelmű természetességgel vágja az olvasó fejéhez. Még a kegyetlen igazságokat is. Hátha újságíró ez a Van Loon, aki most, miután már sok mindent megírt, földrajzot írt. Akkor pedig… akkor pedig vissza az egész! Az újságíró adatai nem lehetnek megbízhatók, és a tudományossága csak blöffölés. De a stílusa? A stílusa a legcsodásabb, legszebb tudományos stílus. Milyen sokat tudnánk, ha minden tudós így írna! Mert azért Van Loon hiába tud írni, mégiscsak tudós.)

(Ullstein Verlag, Berlin)

(Forrás: Kalangya, III. évfolyam (1934. január) 1. szám)