Szombati-Szabó István: Együgyű szerelmi vallomás

Szeretlek, mint gyökerét a fa,
és mint az ajtót a küszöb,
és mint a pompa a királyt.
Mint játékot a gyermek, úgy szeretlek.

Szeretlek, mint gyümölcsöt az ősz,
és mint a lámpa az olajt,
és mint a szív a dobogást.
Mint egyik szem a másikat: szeretlek.

Szeretlek, mint az anyját a gyerek,
és mint a virág a tavaszt,
és mint a medrét a folyó.
Mint a mosolyt az öröm, úgy szeretlek.

Szeretlek, mint a jobb kezem a balt,
és mint az illatot a virág,
és mint a hegedű a dalt.
Mint a kenyért az éhes, úgy szeretlek.

Szeretlek, mint a virágot a föld:
és mint a csókot a szerelmes,
és mint a fészket a madár.
Mint az erdőt, a hűset, úgy szeretlek.

Szeretlek, mint a nyelv az ízeket,
és mint az ujjakat a kéz,
és mint a fáradtság az ágyat.
Mint beteg a reményt: úgy szeretlek.

Szeretlek, mint a fű a harmatot,
és mint a parti fák a partot,
és mint eget a fellegek.
Mint a sötét az éjjelt: úgy szeretlek.

Szeretlek, mint a szomjas az italt,
és mint a csillagot az est,
és mint az esőt a mező.
Mint a vihart a villám, úgy szeretlek.

Szeretlek, mint a kék eget a nap,
és mint a levelét a fa,
és mint a szárnyát a madár.
Mint a hajó a tengert, úgy szeretlek.

Szeretlek, mint a nyár a meleget,
és mint a pihenést a vándor,
és mint a jaj a beteget.
Mint zokogás a könnyet, úgy szeretlek.

Szeretlek, mint gyász a bánatot,
és mint a csend a temetőt,
és jobban, mint az életet:
mint a halál a holtat, úgy szeretlek.