Mint csillagot az alkonyat,
Úgy nézegetem arcodat.
Isten könyvében egy betű.
Kívülről milyen nagyszerű!
De soha, soha valaki,
Nem tudja úgy kimondani,
Ahogyan Isten mondta ki.
Mert mindenkinek mást jelent.
Az egyiknek a végtelent.
Másiknak puszta vonalat,
Amilyen annyi más akad.
Egyiknek édes gyötrelem,
Másiknak titkos sejtelem
S mindegyiknek más, mint – nekem.
Óh, hogy én oly magam vagyok,
nekem szép csillagként ragyog.
Az Isten szent írásjele,
Egyedül nekem szólt vele,
Hogy nézzem, nézzem szótalan
S vigasztalgassam bús magam:
- Istennek rám is gondja van.
A bolygóknak is társa van,
Ha úgy is járnak társtalan.
S míg jönnek, mennek, fénylenek,
Titokzatos írásjelek.
Csak nézni, nézni, nézni kell,
Az Istenhez kell érni fel
És be kell érni – ennyivel!
Forrás: Vigilia VIII.
évf. 1942. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése