V.
A dicsőséget sokan lelkük nyugalmával fizetik meg. Arany ezek közé tartozott. Míg „közönséges” ember volt, természetesnek találta a „közönséges”, szürke, polgári életet; de egyszerre költő lesz, aki költőkkel, írókkal barátkozik, aki igazán csak irodalmi dolgok iránt érdeklődik, kitől igen sokat várnak. Egyszerre érezni kezdi, hogy le van nyűgöve; családját kell eltartania, dolgoznia kell a mindennapi kenyérért és milyen munkát! Kicsenyeskedő és korlátolt kisvárosi emberek közt kell élnie, kik nem értik meg, kiknek „nem kell a Pegasus, ha politikai cikkekből nincs a nyeregtakarója”. „Ez az én életköröm oly prózai valami – írja Szilágyinak 1848 elején –, hogy sokszor hétszámra nem tudok kibontakozni a prózai hangulatból. Hiába! Költőnek szabadnak, függetlennek kell lenni: köszönöm én a versírást, amit ottan-ottan sertéspassus írás és a Liptákné segít sem a jó Isten, sem a jó emberek: hát húzzuk az igát s nézzünk a föld, nem az ég felé”. Innen kezdődik küzdelme a sorssal, mely a függetlenséget makacsul megtagadja tőle és mindvégig olyan működési örökre kárhoztatja, melyek nem neki valók. És ettől fogva kezdődik küzdelme önmagával. Az „örök kétely” emészteni kezdi. Nem bízik önmagában, azt hiszi, hogy tanulságosan nagyra becsülik s ő ennek nem tud megfelelni és ha tudna is, körülményei nem engedik. Ez a kételkedés és önbizalomhiány ekkor még nem uralkodik akaratán, mint később, de egyes nyilatkozatai azt sejtetik, hogy már keletkezőben van. A Kisfaludy-Társaság 1848. február 1-én tagjai sorába választja, de örömét elrontja egyes írótársak irigysége, vagy vélt kicsinylése, melyről keserűen panaszkodik Toldy Ferencnek. A lelki bajokhoz egyéb is járul. Szalontát 1847-ben nagy tűzvész pusztította el: 2175 épület égett le. Arany lakása ugyan sértetlen maradt, de a város félig-meddig tönkre ment: emiatt mind rendetlenebbül kapta jegyzői fizetését. Anyagi gondok kezdték nyugtalanítani, melyek később is nagy szerepet játszanak életében.
A nagy év, 1848 elején, mikor még minden csendes, a Murány ostromának kiadásával foglalkozik. Az egészet Petőfi intézi. Emich csak 100 pengő forintot akar érte adni; ennek oka Petőfi szerint az, hogy a Toldi nem kelendő, mert drága. Végre maga Arany adja ki. A nyomtatási költségeket Emich, a bizományos levonja az ezer példány jövedelméből. Április elején jelenik meg elég csinos, 40 p. krajcáros kötetben A címlapon „beszélynek” nevezi Arany s Vörösmartyból vett mottójával: „Ó hölgy! Az Isten gyönyörül teremte tégedet”, előre sejteti felfogását Szécsi Máriáról (Arany így írja). Művének alapeszméjét röviden így foglalhatnók össze: a nő nem hadakozásra, hanem szerelemre van alkotva. Petőfi Szécsi Máriájának ugyanez az alapeszméje. Csodálkoztak is mind a ketten a meglepő találkozáson, mikor megismerték egymás munkáját. Tompa a maga elnagyolt és gyenge költeményében elejti a szerelem motívumát s az esküszegést emeli ki.
Szécsi Mária és Veselényi Ferenc szerelmét, mely Murányt a császáriak kezére juttatta, tudvalevőleg már Gyöngyösi István megénekelte Márssal társalkodó Murányi Vénusában (1664) húsz évvel az esemény után. Arany felhasználja adatai egy részét, de költeményének meséjét br. Mednyánszky: Erzählungen, Sagen und Legenden aus Ungarns Vorzeit (1829) c. gyűjteményéből veszi, melyben a történet Brautwerbung címen olvasható. Ez külön is megjelent 1817-ben egy német folyóiratban, ahol Kisfaludy Károly olvasta s ennek alapján írta meg 1820-ban Szécsi Mária vagy Murányvár ostromlása c. négy felvonásos drámáját. Arany ezt is ismerhette még vándorszínész korából. Kisfaludy nyomról-nyomra követi Mednyánszky novelláját.
Arany négy „szakaszra” osztja elbeszélését. Az elsőben Veselényi haditanácsába vezet bennünket. Látjuk, hogy az ostromló vezér szorultabb helyzetben van, mint az ostromlott vár. Rohamai sikertelenek voltak s most közeledik Rákóczi György ellenséges serege, mely itt éri táborát, ha addig be nem veszi a várat. A második szakaszban egy tábori követ képében maga megy a várba, hol nem tudván okokkal rábírni Máriát pártjának elhagyására, egy előre megírt szerelmi vallomást ad át neki s hirtelen távozik. Ezt a valószínűtlen és szerencsétlen motívumot Mednyánszkytól veszi át Arany. Mária is észreveszi, hogy Veselényi otthon, előre megírja szépségének dicsőítését és vallomását s nem is tartja őszintének. Hát Veselényi nem veszi észre, hogy levele csakis ilyen hatást kelthet? Ez Aranynál szokatlan lélektani hiba. A harmadik szakasz Veselényi kalandos árba lopódzását s tőrbe esését, a negyedik a színpadias vérpad-jelenettel való próbát, azután Máriának s a várnak meghódolását mondja el. A mesének nemcsak e fő pontjai, hanem részletei is Mednyánszky novellájából valók, néhány kisebb részletet Gyöngyösi szolgáltatott. A nyers anyagot ügyesen alakítja egésszé s az eseményeket egy napnyi időtartamra koncentrálja, ami elbeszélő költeményben elég ritkaság s inkább drámában van helyén. Maga mondja, hogy a cselekvényt mindenütt drámaivá akarta tenni, ezért festette az érzelmeket és indulatokat is igen részletesen s hogy ez sokat ártott költeményének. Mindenesetre a pontos lélekrajz volt a fő gondja s nem egy finom vonással lep meg az elbeszélés folyamán. Pl. Mária lelki háborgását, mikor Veselényire ár s asszonyos következetlenségét megkapóan ecseteli (III. sz), valamint hiúságát, midőn gazdagon felöltözik, hogy Veselényit a vérpadon meghódítsa. Kissé azonban meg is sokalljuk a részletes lélektani rajzot, melynek fő célja az, hogy elfogadhatóvá tegye a két ellenfél ébredő s erősbödő szerelmét. Ez azonban nem sikerül, nemcsak azért, mert néhány óra alatt történik az egész, hanem egyéb okok miatt sem. Arany drámaivá akarta tenni a cselekvényt és kissé színpadiassá, mesterkéltté tette.
Alakjai nem mindig a Toldi egyszerű és igazi emberei, hanem sokszor színészek, akik szerepeiket nagy igyekezettel játsszák, de egészen nem elégítenek ki bennünket. A vérpadjelenet (mely Mednyánszky bűne) annyira színpadias, hogy teljesen hidegen hagy. A vérpadon szónokló Vesselényi éppen oly kevés érdekeket kelt, mint a „bakó” végszóra belépő Mária, ki pártját elhagyja, hogy „kövessen férjet”. A fekete teremnek, melyben a jelenet történik:
Ajtaja kettő van: középen és balra,
Emennek ablaka fátyollal takarva,
Amaz kettős ajtó, a folyosóra ki -
valóságos színpadi utasítás a rendezőnek. A lélekrajzokat csupa monológokban adja. Általában egy költeménye sincs Aranynak, melyben személyek annyit beszélnének, vagy inkább szónokolnának, mint ebben. Mindig szónoki, vagy színpadi pózokban látjuk őket s szavaikon keresztül nem tudunk igazán lelkükbe pillantani. Sok szó, kevés bensőség. Ez a szónokok egyik fő hibája a költeménynek. Az első szakasz csupa szónoklat (a tanácskozás); mily hosszú pl. az öreg Solymosinak, a követnek beszéde, vagy később Veselényi monológja! A második szakasz nagy részét Mária, Veselényi és a hű Rákóczi-párti Kádas (Solymosival, ,a derék vén katonával együtt, legsikerültebb alakja a költeménynek) beszédei teszik. A harmadik szakaszban Mária monológjai s Kádassal való párbeszédei (vagy páros szónoklatai) szintén hosszadalmasak, a negyedik szakasz hasonlóképpen tele van beszédekkel. Solymosi körülményes elbeszélése közvetlenül a befejezés előtt nem is helyénvaló. Ennyi szónoklatot, ha még oly sikerültek is, nem bír meg egy költemény. A néhol gyönyörű leírások némileg kárpótolnak bennünket a sok beszéd okozta fáradságunkért. Ilyenek az alkonyatnak végtelenül hangulatos és Veselényi érzelmeivel művészi kapcsolatba hozott festése, vagy a közeledő s kitörő viharé (a III. szakaszban).
A költemény nyelve is különös Arany ebben oly nyelvet akart megkísérteni, „mely az irodalmi s népies nyelv közt mintegy középet tartson, erős legyen, de ne czikornyás.” Ezt nem sikerült egészen elérnie. Az egyszerű, sokszor népies nyelvbe ilyen szavakat vegyít: nyugtanya, fellengő, ismeretség, cselekvéstér, egyéni szabadság, szíve hölgye, közjó, közügy, méltányol, üdvének rohama stb., melyek kirívók oda nem illő voltuk, vagy prózaiasságuk miatt.
Még egy nagy hibája van a költeménynek. Alapeszméjénél fogva: „az Isten a némbert szerelemre teremté”, humoros költemény lehetne. Mária csak addig hős és szilárd amazon, míg szerelmes nem lesz, akkor feladja a várat s férjhez megy a hódítóhoz. Kész vígjáték-tárgy, csakhogy Arany a vígjátéki motívumokat szinte tragikusan dolgozza fel s innen az egész költeményt jellemző erőltetettség, komoly feszesség. Máriát komolyan is veszi, meg nem is. Heves politikai szónoklatán bizonyára Veselényivel együtt mosolyog. (II. 51.) Komolyan rajzolja küzdelmét ébredő szerelme ellen, de mi nem nyomhatunk el egy mosolyt, mikor azt halljuk, hogy Mária, ki előbb elszakítja s eldobja Veselényi levelét, majd el akarja égetni, Kádassal még egyszer felolvastatja magának, aztán „záros fiókjába veti”. Végre mégis elégeti, de csak a felét, a másik felét elolvassa s újra elteszi. Éppen így vagyunk Mária büszke, méltatlankodó beszédeivel és azzal a fejtegetésével, hogy csak a „közjó érdekében” s nem szerelemből akar Veselényi felesége lenni. A komoly részleteket olvasva nem egyszer nevetni szeretnénk, de nem merünk, mert a költő erre ne4m ad engedelmet. Ez a vegyes hatás a mű másik fő hibája, mely leggyengébb elbeszélő műve Aranynak (az Elveszett alkotmányt csak kísérletnek tekintve). De más elbeszélők műveivel összemérve még mindig derekasan megállja a helyét, mert a Toldi fejtegetésében kiemelt eredeti epikus kvalitások legnagyobb részt ebben is megvannak, ha nem oly mértékben is. A kritika bizonyára elismeréssel fogadja, ha nem 1848 elején jelenik meg, mikor, Arany szavaival élve: „a politikai rajongás miatt teljesen ignorálták.”
A párisi februáriusi forradalom, mit tudjuk, Európa több nemzetét hasonló mozgalomra lelkesíti. Németország több államában s Olaszországban a nép feltámad elnyomói ellen. Március 13-án kitör a bécsi forradalom s ennek hatása alatt 15-én a pesti, mely vér nélkül kivívja a sajtószabadságot. Petőfi, a mozgalom lelkét örömmel üdvözli Arany. „Vedd kézszorításomat polgári dicső küzdelmeiért… - írja neki – meg nem állhatom, hogy örömem s büszkeségem teljében fel ne kiáltsak: O et delicium et dulee decus meum. Add hát kélzszorításomat s ölelésemet a lelkes Jókai Mórnak is.”Ugyanebben a levélben írja, hogy Toldi estéje elkészült. Az év első hónapjaiban serényen és kedvvel dolgozott rajta, noha egész napját hivatalának s estéjét családjának szentelvén, csak reggelenként írhatott egy fél órát. Az Életképek s a győri Hazánk, hova Petőfi is dolgozott, már előbb közölt belőle mutatványt, az egész azonban nem jelenhetett meg. Arany ugyan elküldte Petőfinek, de az akkori zavaros időkben nemigen lehetett kiadót találni s a kézirat hosszas vándorlás után az év végén visszakerült a költőhöz, hogy csak évek múlva lásson napvilágot többé-kevésbé megváltozott alakban. Tehát Toldi élettörténetének eleje és vége készen volt, csak a közepe, Toldi férfikorának története, hiányzott. Petőfi buzdította is, hogy ha a fejét és lábát megcsinálta, kötelessége a derekát is megcsinálni és Arany meg is ígérte, hogy majd gondolkozik a dologról, de neki a munkához mindig nyugalom kellett, mint önéletrajzában mondja, ekkor pedig a nyugalom nagyon is hiányzott. Ebben az időben adta ki Petőfi Coriolanus fordítását „Shakespeare össze színművei” első köteteként. A címlap szerint Arany, Petőfi és Vörösmarty fordították volna a többit. Petőfi sürgette a Windsori víg nők, vagy János király fordítását, melyekkel Arany már régebben próbálkozott, de azt felelte, hogy régi fordításai tűzrevalók, újak meg nincsenek s nem tudja, egyhamar lesznek-e, mert kedvét nagyon „lerombolták hivatalos komisz dolgai”, melyeket a közigazgatásban beállott zavar okozott.
Nemsokára új munkaköre is akadt. Az első magyar minisztérium fontosnak tartván, hogy a nép kellőképpen felvilágosíttassék a nagy, országos átalakulásról s némileg műveltessék is, elhatározta egy jól szerkesztett néplap kiadását, illetőleg segélyezését. A lap megteremtését egy választmányra bízták, melyben Petőfi is benne volt, ki Aranyt ajánlotta szerkesztőnek, amit egyhangúlag elfogadtak. Petőfi számítása szerint 3000 pengő forint lett volna a szerkesztő jövedelme, azért írt Aranynak, hogy rögtön jöjjön; „A mint levelemet megkapod, ülj tüstént kocsira, vagy á la Zajtay István uram lóra s rohanj”. Arany fel is jött s vagy egy hétig Petőfiék vendége volt. Megismerkedett Petőfi szüleivel s az íróvilág több tagjával: Jókaival, Lisznyaival, Lankával, az idősebbek közül Vörösmartyval, Garayval s másokkal. Ekkor vitte el Petőfi Barabáshoz, aki lerajzolta. Ez az arcképe jelent aztán meg az Életképekben. (I. 26. sz.) A néplap dolgában azonban nem látván elég állandóságot, nem akarta családját kockára tenni az állásáról való lemondással s átengedte volna a szerkesztést Vas Gerebennek, aki szintén pályázott rá. Végre Petőfi unszolására Vas Gerebennel úgy egyezett meg, hogy ez legyen a felelős szerkesztő, ő pedig a „szerkesztőtárs” s a tiszta jövedelmen osztozzanak. Arany neki való feladatnak tartotta, hogy „a népet az irodalomban lassan-lassan emelje”, mert régi, kedvenc eszméje „költői hatást gyakorolni a népre”. Ki is fejtette, hogyan kellene a jó néplapot szerkeszteni. Tervei, tanácsai mind kitűnőek, a néplélek igazi ismeretéről tanúskodnak s ha ezek szerint szerkeszt Vas Gereben, lapjuk ideális néplap lett volna. Június 4-én indult meg a Népbarátja mit hetilap s Arany szorgalmasan dolgozott bele novemberig, amikor látván, hogy nem tudja a lap vezetését helyes irányba terelni s hogy az Vas Gereben gondatlansága következtében mind silányabb lesz, nem törődött vele. Az 1849. március 16-i számtól kezdve neve sem szerepel többé mint „szerkesztőtársé” a lapon, mely a június 10-i számmal meg is szűnt.
Öt hónapon keresztül buzgó és lelkiismeretes munkatársa volt a lapnak, melyben a következő, zamatos magyar nyelven írt tartalmas politikai cikkei jelentek meg: Önkénytes sereg, Segítsünk a hazán! Ismerkedés, Országczímer, nemzetiszín, Mentsük meg a hazát! Kinek van igazsága? Mik voltunk? Mivé leszünk? (Magyarország története dióhéjba szorítva), Fellázadtunk-e mi magyarok? Ezeken kívül hét népies költeménye jelent meg, köztük Losonczi István, egy 80 versszakra terjedő „népies krónika”, mely egyetlen hosszabb költeménye ebből az időből. Tárgya a temesvári hősnek vitézi védelme és halála, valamint feleségének Pekri Annának nemes áldozatkészsége, mellyel mindenüket pénzzé teszi, hogy sereget toborozzon férje segítségére. Célja például állítani oda Losonczit és nejét, hogy a népet önfeláldozásra lelkesítse. Előhangjában ezt nyíltan is kifejezi:
Sokszor elgondolom: én uram Istenem!
Ha jőne hazánkra egy nagy veszedelem,
Feltámadna-é a magyar mind egy lábig,
Vérrel és vagyonnal védeni halálig?
A történetet egyszerű bensőséggel a nép nyelvén mondja el.
AZ Életképekben, melynek, mint tudjuk, rendes munkatársa lett, az 1848. évben tíz kisebb költeménye jelenik meg a Toldi estéjéből közölt mutatványon kívül.
A munkához valóban nincs kellő nyugalma, az egymást kergető nagy események folytonos izgalomban tartják. Közeledik az első népképviseleti országgyűlés, júniusban vannak a választások. A szalontai nép, mihelyt megérti, hogy joga van választani, minden rábeszélés nélkül Aranyt jelöli képviselőnek. „Oly erős közvélemény lett Szalontán mellettem – írja Petőfinek –, mint aránylag Kossuth mellett sem volt az országban.” S mégis megbukik otromba kortesfogások s a „tekintélyek” pressziója következtében. Petőfi, ki tudvalevőleg ugyanígy járt, keserű gúnnyal írja barátjának: „Ejh, ejh, Jankó, hogy te nem lettél követ! Ez valódi csapás… rám, ki már erősen számítottam arra, hogy a jegyedet nekem fogod adni, mely szükséges lesz, hogy az ember a nemzetgyűlést a galériáról! Bámulhassa… hahaha! Én tehát a galériára szorultam! Én a galériára!… Szegény nép, szegény nép, legfanatikusabb barátod csak úgy a távolból fogja hallgatni, mit végeznek sorsodról…” Mindenesetre jellemző tény, hogy Arany és Petőfi, kik maguk is a nép fiai s mint költők és emberek a nép legigazabb barátai, hiányzanak az első népképviseleti országgyűlésről.
A csalódás keserűségét azonban csakhamar feledtetik velük a nemzet életében beállott nagy fordulatok. A bécsi reakció által titkon felbujtott nemzetiségek fellázadnak, Jellasics horvát bán seregével szeptember 11-én betör az országba s megkezdődik a nemzet élet-halál harca szabadságáért. Petőfi a honvédseregbe áll kapitányi ranggal, Arany mint tisztviselő tesz szolgálatot a hazának s a Szalontán átkelő számos csapat elszállásolásával és ellátásával, valamint az újoncok állításával járó tömérdek fontos teendőt végzi s emellett nemzetőri szolgálatot is teljesít. A szalontai nemzetőröket Aradra rendelik november elején. Arany is velük megy (teljes honvéd-fölszereléssel) s két hetet tölt ott, míg egy másik csapat föl nem váltja őket. „Kimondhatatlanul jól esik visszaemlékeznem ama péntek éjszakára – írja Petőfinek –, midőn estei 10 órától reggeli 2 óráig, tehát négy teljes órán keresztül, Arad város piarczán mint kitűzött riatéren részint állva, részint ülve, főleg pedig hasmálva observálgattuk a borongó holdvilágon fel-felvillanó álgyú villámokat, hallgattuk az egymásba szakadt dörrenéseket s kushadtunk a mellettünk szétpattogó bombák forgácsai elől. Ez, leszámítva a félelmet, isteni mulatság volt.” Berge várparancsnok négy óra alatt ötszáznál többet lövetett a városra. Erre emlékezve énekli később Bolond Istókjában:
Oh! láttam én (hisz ott is voltam egyszer:
Tenni kevés – de halni volt esély)
Győzelmeid napját…
Petőfi neje kisfiával, kinek Aranyék voltak a keresztszülei, 1849 február havának végétől május végéig náluk lakott Szalontán, míg férje az erdélyi csatatereken harcolt. Az év első hónapjaiban a magyar hadsereg egyik diadalt a másik után vívta ki s a szabadság ügye győzni látszott. Arany ebben bízva s mivel Szalontán többé semmi kilátása sem volt a megélhetésre (fizetését nem kapta), hivatalért folyamodott Szemere Bertalan belügyminiszterhez, aki május hó közepén kinevezte belügyminisztériumi fogalmazóvá. Családját Szalontán hagyva Debrecenbe sietett, hol akkor a kormány és az országgyűlés székelt és elfoglalta új hivatalát. Itt egy népies irodalmi vállalatot indított meg A szabadság zengő hárfája címen, mellyel a népre akart lelkesítőleg hatni. A ponyvairodalmi termékekhez hasonló kis füzetkékből kettő jelent meg, melyekben öt költeményét közölte. Állami támogatásért is folyamodott, de a szabadságharc új nagy fordulata elterelte a figyelmet minden egyébről. A minisztériummal június elején Pestre ment, Garayéktól bérelt egy szobát s gyakran érintkezett Petőfivel, ki ekkor tiszti rangjáról lemondván, szintén Pesten tartózkodott. Ekkor beszéltek utoljára egymással. Az orosz invázió hírére szabadságot kért és sietett haza Szalontára. Itt kapta Petőfi utolsó levelét s utolsó üzenetét Ugráról, mikor a költő az erdélyi csatatérre sietett Bemhez. „Miért nem jött Szalontára? – írja Arany –, mert Berénytől Váradra egyenesebb amúgy s ő sietett – meghalni.”
Nemsokára megkezdődött az oroszok elől való menekülés. Vörösmarty, Bajza és Vachott Sándor Szalonta felé menekültek s néhány napig Aranyéknál laktak. Görgey seregének átvonulása után megjelentek az oroszok s Arany, kit forradalmi cikkei és versi, valamint kormányhivatala a győztes hatalom előtt eléggé kompromittálhattak, harmadmagával egy darabig bujdosott és rejtőzködött, de azután visszatért szülővárosába s kétségbeesetten tekintett családjának és magának reménytelen jövője elé.
Forrás: Szinnyei Ferencz: Arany János - Költők és írók – Élet- és jellemrajzok az irodalom köréből – Budapest, Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1909.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése