Édes jó apánkék!
Soraikat vettük.
Hogy vannak, mint vannak,
Meg is megértettük.
Köszönjük is szépen
A nagy invitálást,
De majd máskor kérünk
Szíves vendéglátást.
Hiszen ha mehetnénk,
Nem is mennénk: szállnánk!
A pitvarküszöbig
De meg se is állnánk!
Nem is lennénk olyan
Forgó-szálló vendég -
De mikor a dolog
Rí utánam mindég!
Mert az ujságiró
Csodálatos szerzet:
Mikor semmi dolga,
Akkor se heverhet,
Ünnepnap, vasárnap
Soha sincsen rája,
Mindig lót-fut, mint az
Örlősök kutyája
S mit ér az élete,
Ha csupa séta is,
Ha akkor is sétál,
Mikor nem akar is?
De hogy a sorunkat
Szálára beszéljem,
Megvagyunk, hál' isten,
Friss jó egészségben.
Az én színem ugyan
Szokás szerint hóka,
Hanem a menyecske
Rózsább, mint a rózsa.
S mivelhogy már elmúlt
Félesztendős asszony,
Most már ráfogtam, hogy
Ő maga dagasszon.
Nem is olyan áros
A magunk sütése,
Meg a pékkenyeret
Nem szívelem én se.
Különben most ő is
Válogat egy kicsit,
Néha a levesnek
Nem érzi az ízit,
Máskor a kalácsát
Otthagyja karajban -
Hanem azért épül,
Hogy szinte kicsattan.
Amúgy is megvagyok
Szegényi soromban,
Olyan csöndes - szótlan,
Mint ezelőtt voltam.
Napszámos igámat
Viselem valahogy
S házas-embernek is
Beváltam úgy, ahogy.
Nagyhatú nem vagyok,
Csak egy kicsit lusta,
Ruhakímélésben
Sem valami mustra,
A szivarhamut is
Az abroszra verem -
Már egyszer össze is
Pörlekedtünk ezen -
Egy istenfáját is
Elszalajtok néha,
Hanem aztán ennek
A fele se tréfa.
Mert Ilona mostan
Nem olyan, mint rég volt,
Hamar változékony,
Mint a nyári égbolt.
Beborul, kiderül,
Nem tudom, mi leli,
Szép szóval az ember
Hiába kérleli.
Egyszer a jó kedve
Veri föl a házat,
A másik percben már
Szeme könnybe lábad
S ő érzi, hogy meghal,
Egyre csak azt hajtja -
Kitanulhatatlan
Ez az asszonyfajta!
Különben most mindig
Motollál a keze,
Selyemmel, pamuttal,
Vagy mivel van tele,
Horgolótű, ráma
S a manó tudná mi -
Mi válik belőle.
Nem tudom kivárni.
Olyan csipkeforma:
Kék szalag van rajta -
Én nem értek hozzá,
Nekem mutathatja.
A lakásunk marad,
Aki volt, a régi,
A Fodor utcai,
A kis udvarbéli.
Nem mondom, egy kicsit
Olcsóbb is lehetne,
De hogy kertre nyílik,
Az sokat ér benne.
Ilona szeretne
Másikat keresni,
Mert ő a két szobát,
Azt mondja, kevesli.
Hogy most jut eszébe
- Mondom neki szépen -
Hetedik hónapja
Lakunk benne éppen.
S mert a tiszta szoba
Ugyis be van zárva,
Ha vendéget nem hoz
Valakit a lába
S én, még ha akarok,
Se mehetek oda -
Minek kellene hát
A harmadik szoba?
Csak én meg ne bánjam!
Adja a szót vissza.
No ez az asszonynép
Csak igazán cifra.
Szerencsére erős
Regulában tartom -
Bátran irhatom, mert
Kint pöröl a gangon.
Hanem a levélbül
Tán elég is ennyi,
Tudom, ezt is sok lesz
Igről-igre szedni.
A hány betű benne,
Annyit emlegetjük
Apánkat, anyánkat
Annyiszor öleljük,
Annyiszor csókoljuk
Mennyük is, fiuk is.
Ilona iratja;
Meg még valaki is!
(1903)
Forrás: Móra Ferenc: Könnyes-könyv 1920.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése