A világ kezdetén még csak az Istenek Anyja élt. Róla csak annyit tudunk, hogy az égben lakott, és ő szülte Nyamiét, a legfőbb istent, és az ő fiatalabb testvérét, Anangamát. De ennek már nagyon, nagyon sok ideje.
Ugyancsak az isten keze alkotta az égben az embereket, az állatokat és a szellemeket. Már nagyon sok ideje éltek ott, és szaporodtak - istennek és eleségének is nagyon sok gyerekük született -, míg végül is az ég túl szűk lett számukra.
Ekkor formálta isten porból a földet kör alakúra, úgy, hogy a port vízzel keverte, és az egészet elhelyezte az égboltozat alá, Nemie-nevű nagy mocsárba, amely még manapság is körülveszi a földet.
Kezdetben a föld nem volt egyéb, mint egy iszapkása, és csak lassan, lassan vált külön a föld meg a víz.
Amikor aztán a föld már száraz volt, leküldte isten a feleségét, Assziét, hogy ezután odalenn ő uralkodjék. Ezért gondolják némelyek, hogy Asszie volt először a világon, - de ez nem így van; ez csak olyan, mint amikor előreküldünk valakit egy másik faluba. A fákat Asszie hozta magával, a többi növény már magától nőtt ki a földből.
Ezek után Anangama, isten testvére, készítette egy hosszú, nagyon erős láncot; az egyik végén két hurok volt, amibe be lehetett állni. Ezen engedte le aztán a földre az embereket és az összes állatokat; először egy férfit, azután egy nőt, és így cselekedett valamennyi néppel, amely addig az égben lakott, mindegyiket a maga helyére tette. És minden népnek adott egy párat minden állatból, először a tyúkot, majd a kakast; ez kivételes dolog volt, mert a többi állatnál, mint az embernél is, előbb a hímet eresztette le.
Akkor jöttek a földre az első baulok is. És tőlük származtak a fantik és a cemák és az anjik is.
Az első időkben az emberek és az állatok együtt laktak nagy falvakban, és az állatoknak ugyanolyan házaik voltak, mint az embereknek. Később azonban a vad bozótba kellett menekülniük. Ott élnek még ma is.
Az emberek még majdnem semmit sem tudtak és Anangamának le kellett küldenie az égből a feleségét az emberek tanítására, mert egészen természetes dolgokról mit sem tudtak, és ebből mindenféle nevetséges dolog származott. Később már csak betegségeikkel nem sikerült megbirkózniuk. Ekkor Nyamie segítségképpen leküldte az első szellemet. Ez Mbla volt, a hatalmas és jó.
Nem is lett volna most már semmi baj a földön, ha Nyamie nem küldte volna le az emberekhez a többi szellemet is mind. Ezek a szellemek ugyanis rosszul viselkedtek az égben, és Nyamie úgy vélte, talán a földön megjavulnak, és Mblához hasonlóan ők is jót tesznek majd az emberekkel. Hanem ők mindig csak a maguk szórakozását keresték, szörnyen gonosz szellemek voltak.
Idő múltán látta isten, hogy az emberek lenn a földön háborúskodni kezdtek egymással, és ezenkívül is még sok gonosz dolog történt. Félt, hogy valami baja eshet feleségének is, és mivel igen erős volt, maga ment le a földre, a eleségét, Assziét pedig visszaküldte az égbe. Most hát Asszie lett a legfőbb istenség, mert ő tanyázott a legmagasabb helyen.
Idővel azonban kiderült, hogy a földön Asszie sok rossz szokást vett fel: mindenféle szemetet leszórt a földre, bele egyenesen Nyamie ételébe. Egy ideig Nyamie elnézte ezt, de mikor elfogyott a türelme, azt javasolta, hogy Asszie látogassa meg az ő birodalmát a földön, ő pedig az Asszie birodalmát az égben. Asszie beleegyezett. Mikor aztán Nyamie ismét az égben volt, Asszie pedig a földön, akkor így szólt Namie: "Így ni, eztán már ez így marad!" És azóta nem hagyta el az eget.
Ott ül fenn és uralkodik. De amikor látja, hogy az emberek békétlenkednek és rosszak, gonoszak, akkor mennykövével közéjük csap, és betegséggel sújtja őket. Kis dolgokkal azonban nem törődik. Csak ül, és nem csinál semmit - mint a kormányzó. Mindenki az égben neki szolgál. Úgy van ez a dolog, mint valamilyen nagy törzsfőnökkel - ha az valamit elrendel, akkor csak azt mondják neki "Igen, uram, igen", és siet mindenki a parancsot teljesíteni.
Asszie még mindig a földön lakik, de nem a közepén, mert akkor nem találkozhatna Nyamieval, hanem hátul, a föld szélén, túl még a nagy Nemie-mocsáron is, amelyben esténként a Nap elmerül. A Hold is ott lakik. Ott az ég meg a Föld, ahogy látni is lehet, egészen közel kerülnek egymáshoz, és éppen ezen a helyen lakik Nyamie isten, Létra vezet fel hozzá. Nyamienak és Assziénak sok gyermeke van, valamennyi az égben lakik. Nevüket nem ismerjük; ők ugyancsak amolyan törzsfőnök-fiókák - semmittevők.
A Hold is isten egyik fia; azért is hívják Nyamie-bának. Hogy ki volt az anyja, nem tudni. Talán a mocsár. A Hold tulajdonképpen mindig kerek, de ezt nem látni. Néha a szél szemetet hord rá, ilyenkor csak az egyik oldalát látni. A Holdnak minden reggel addig kell fürödnie, amíg megint egészen tiszta nem lesz,- és akkor jön megint a szél, hogy újból bepiszkolja. Egyesek szerint sok Hold van, és útjuk végén isten egy ideig pihenőt enged nekik. Ezért látunk mindig csak egy Holdat. De hogy ez valóban így van-e, azt senki sem tudja.
Azt sem tudni, hogy a Hold férfi-e, nő-e, - de biztosan ő Nyamie lámpája. A Nap azonban tűzből van. Néha nem lehet látni sem őt, sem a Holdat. Ilyenkor az égen visszafelé vándorolnak, és ott világítanak; és este a Nap lemerül a mocsárba, és piros lesz. Néha perlekedik egymással a Hold és a Nap. Valahányszor más-más irányból jönnek, civódni kezdenek. Azt mondja a Nap:
- Miért jössz errefelé?
És a Hold így válaszolt.
- Ez az én utam, eredj innen!
Így veszekszenek egymással. Néha a Nap elmegy a Hold előtt, néha a Hold a Nap előtt. Ilyenkor egészen sötét lesz, - és mindenütt verni kell a dobot, mert máskülönben nem lenne többet nappal.
A csillagok is lámpák, de kisebbek a Holdnál. Nyamie minden este kiakasztja őket az égen, és sorra meggyújtja. Ha fáradt, kevesebbet, ha pedig nyugodt, és az emberekkel elégedett, akkor számtalan sokat. Reggel felé a nagyok kialszanak, ezekre már nincs szükség, de a kisebbek még tovább világítanak.
Nyamie mindig ugyanarra a helyre akasztja a csillagokat. Némelyek azonban vándorolnak, éppen úgy, mint a Nap és a Hold, és megvan a maguk útja, nappal azonban csak Nyamiénak világítanak.
A felhők Nyamie takarói. Amikor esik az eső, nagyon gyorsan szállnak. Alulról fehérek, felülről pirosak. Amikor felhők közelednek, az azt jelenti, hogy Nyamie meg van elégedve az emberekkel, és ünnepelni akar.
A Föld maga kerek, és egészen körülveszi a mocsár. Azon túl van a bozót szellemeinek az országa. A föld alatt megint csak föld van, akármilyen mélyen ásunk is le; és ami azután következik, azt nem ismerjük.
Néha szivárványt láthatunk. Ez a nagy Voj-kígyó. Egy asszabonui néger ment egyszer az erdőbe, és látta, hogy egy fáról csüngött lefelé, és fejét ide-oda forgatta. Szája nagy volt, hosszú nyelvével így csinált: hrhrhr. És látta a vadász, hogy az egész föld piros volt. Elmenekült a kígyó elől, és amikor kiért az erdőből, meglátta a szivárványt. Azóta tudjuk,hogy a szivárvány a piros kígyó lélegzete. És ha akkor eső is esik, tudnivaló, hogy az a kígyó nyála. A gyereknek ilyenkor be kell mennie a házba, mert az ilyen eső betegséget, kiütéseket hoz. Még rámutatni sem szabad a szivárványra, nehogy a kéz leprás legyen. A kezet hátra kell tenni, és legfeljebb csak fejjel mutathatunk rá.
A hulló csillagok rossz jelek, háborút jelentenek. Vannak, akik szemük elé tartják a kezüket, hogy ne lássák őket. Egyesek úgy mondják, ezek Nyamie lehulló lámpácskái.
Forrás: Száll az ének... Mítoszok, mondák, legendák a világirodalomból - Tankönyvkiadó Bp., 1960.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése