Sárba ragadt roppant csizmád
Egyet toppant, ősi város,
Patkód csattan a csatakban,
S lehull rólad, ami szennyes, ami sáros.
Egyet léptél, öreg város!
Porban fürdő lelked egyszer
Megsuhog, és nagy csodára
Föllebbenve a földszintről
levegőbe emel kedved szegett szárnya.
Emelkedel, nagy csodára.
Szaharádon virágzó kis
Oázisok ligeteznek;
Keringelő pillangók is
udvarolnak rügyező csöpp leveleknek.
Piros rózsák ringadoznak, rengedeznek.
Földbe rokkant gubás kunyhók
Úgy elmúlnak, mint az álom.
Három tornyos palotáknak
Égre szökő dandárjait megcsodálom.
Olyan ez, mint a szép álom.
A nagy erdő hajnalonta
Belopózik s az utcákon szerte szórja
Akácfái virágának illatát – és
Minden ablak csupa rózsa,
A nagy Erdő virágokkal tele szórja.
Itt születtem, itt ringatták
A bölcsőmet; itt daloltam
Első nótám. Utolsót is
Itten dobban, tudom, szívem. De még holtan,
Holtan is oly büszkén vallom,
Hogy, Debrecen, fiad voltam.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése