Ó, jőj el már, jőj sietve
Áldásos szép kikelet!
Hozz meleg sugárt s virágot,
Én majd dalt adok neked.
Olyan sok dal van keblemben,
Szivemben oly sok panasz,
Ajkam, lantom mégis néma,
Reád várok szép tavasz.
A tél, mint az ember szive,
Oly könyörtelen hideg,
Dalaimat, énekimet
Jégkeble nem érti meg.
Lantom esdő rezgésére
Csak jégvirággal felel,
Énekein lágy hangzatára
Nem olvad a hólepel.
Te szép tavasz, dalaimért
Meleg sugárt adsz nekem;
Kis ibolyád, csalogányod
Értik az én énekem.
Játszi szellőd, hüs patakod
Elcsevegik bánatom,
Csevegésüket én értem,
S ők értik az én dalom.
Virágidnak eléneklem
Szivem búját, szerelmét,
Elpanaszlom szerelmemnek
Örökös nagy keservét.
Hallgatástok oly beszédes,
Oly gyöngéd s vigasztaló !
Ok értik, hogy ily keservet
Nem vigasztal semmi szó.
Ők hideg okoskodással
Nem kinoznak engemet;
Értik, hogy a sziv sohasem
Bölcselkedik, csak szeret.
Ó, hát jőj el, jőj sietve
Áldásos szép kikelet,
Hozz meleg sugárt s virágot,
Én majd dalt adok neked.
(Forrás: Kisfaludy Atala összes költeményei – Kaposvár – Jeiteles Herman Nyomda 1880.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése