Gyermek! Ne bántsd a madárkát!
- Aki néked nem vét… nem árt.
Ne tépdesd a fát… a füvet,
Amit a jó Isten ültet!
Légy jó, szerény… engedelmes!
Mindenkivel: igaz… kedves.
Tanuljál az iskolában,
Imádkozz a templomkában.
Szüleidnek légy: - öröme!
Tanítódnak – büszkesége.
S ha a haza úgy kívánja,
Légy majd vitéz katonája!
Kótaj
Forrás: A Természet 22. évf. 7-8. sz. 1926. ápr. 1-15.
Fagyruháját levetette
Örök Idő királylánya,
S felveri a mezőt, rétet
Csókos tavasz kacagása.
A föld puha, mint puha ágy,
Reszket rajta a fény, a vágy.
A napsugár aranykéve,
Lüktet tőle a föld vére.
Cseng a patak csobogója,
Itt a fecske, itt a gólya.
Lepkék járnak lepketáncot,
Lánykák fonnak pitypangláncot.
Száll a nyárja hópihéje,
Paplant hint a víz színére.
Örök Idő királylánya
Tavaszt hozott valahára!
Száll a széllel a nyárfa-szag
Aranynapos tavasz kacag.
Éled a föld zöld vetése
S a pacsirta nevetése.
Nő kenyerünk élet-napja.
Mennyi remény gubbaszt abba!
Csendes remény, bízó álom
Pihen a nagy göröngy-ágyon…
S míg a tavaszt szívja lelkünk,
Titkon egy-egy könnyet ejtünk
A föld-ágyra, friss vetésre,
A mindnyájunk kenyerére
És kérjük a néma földet:
Többet adjon, mindig többet,
Édes-ízűt, hófehéret…
S hozzá régi boldog népet!
Budapest, 1926.
Forrás: A Természet 22. évf. 7-8. sz. 1926. ápr. 1-15.
Ha sírásom meghalljátok,
Üzenjetek bús akácok. –
A lelkemet, a szívemet
Csitítsátok!
Üzenjetek néha, halkan:
A fecskék a Tisza-partban
Szoktak-e még fészket rakni
A tavaszban?
Zsalus házunk fehér-e még?
Vadszőlő rá felér-e még?
A tornácon Borcsa néni
Mesél-e még?
A jegenyék sudár során
Táncol-e a napfény korán?
Csillog-e a tarkalepkék
Szűz hímporán?
Édesapám rózsafáit
Csókolja-e harmat-kárpit?
Százszorszépet ölelget-e
Még a pázsit?
A kerekes kút tetején
Forog-e még a szél-legény?
Vagy már meghalt a csatában
Ő is, szegény?
Oh, zentai bölcsős házam,
Vannak-e még valahányan,
Kik eljárnak, kik itt vannak
Néha nálam?
Kik a nótám hallják, értik,
Kik a szívem gyászát érzik?
Óh, ha vannak: ölelésem
Küldöm nékik!
Rég’ elhagyott öreg fészek,
Piros rózsák, százszorszépek:
Mikor szabad hazajárnom
Összeszedni a sok álmom?
- Üzenjétek!
Forrás: A Természet 22. évf. 5-6. sz. 1926. márc. 1-15.
Álomvilágba vitt a lepkeszárnyam.
Álomfolyondár fonta át szívem,
S mint szálltam, szálltam, messze szálltam:
Nem látta senkisem.
Álomvilágba napcsókok fogadtak,
Meleg lehelte megtépett szívem,
S míg álmaim így bétakartak:
Nem bántott senkisem.
Álomvilágba nem volt bánatestem.
Ott nem volt könnyvirágos a szívem,
S míg Ég azúrján fényt kerestem:
Nem hajszolt senkisem…
Álomvilágban állj meg lepkeszárnyam!
Kattogj utolsót álmodó szívem!
S hogy merre tértem, meddig szálltam:
Ne tudja senkisem!
Budapest, 1925.
Forrás: A Természet 21. évf. 19-20. sz. 1925. okt. 1-15.
