Horatius: Albius Tibullushoz

Albius, óh ragyogó bírálóm, hogy telik órád
Pediumi birtokodon? Tán írsz, hogy majdan a műved
Pármai Cassius átkos írásait földig alázza!
Tán az erőt lehelő erdőt járod be bolyongva,
Gondolkozva, mi méltó a bölcshöz, vagy a jóhoz.

Nem szív nélküli lomha tömeg vagy, az istenek adtak
Néked szépséget, pénzt és érzéket a széphez.
S mit kívánhat több jót drága fiának az anyja,
Aki az életben bölcsen gondol, s okosan tesz.
Kedvesség, hír, egészség bőven jut neki részül
És csinos háztáj s erszény, mely el nem apadhat.

Tervek, gondok közt, bánatban, nagy haragodban
Gondold azt minden napról, hogy néked utolsó:
Nem várt óra, ha mégis megjő, több örömet hoz.

S hogyha nevetni akarsz, jöjj, megláthatsz pocakommal,
Mint ápolt malacot hű nyájából Epicurnak.

(Ford.: Novák József)
(Forrás: Tiszántúli Figyelő Debrecen, II. évf. 6. sz. 1935.szept.)