Apácának nem fáj soha a zárda,
Cellákba boldogok a remeték,
Bús zugjaikba diák-csemeték,
Takácsa s leány a rokkánál nem árva.
Az is vidám, a méh a napsugárba,
Mely tar hegyeknél röpködött elébb,
Egy gyűszűvirág szűk kelyhébe lép:
Ő, aki önmagát börtönbe zárta.
Az nincs börtönben: én is úgy
szerettem,
Ha megkötött keményen a szonettem,
Tartózkodásra és szabályra intvén.
És boldog lennék, ha akadna Szellem,
Ki föllázadt a nagy Szabadság ellen,
s versemnek éppen úgy örülne, mint
én.
(Ford.: Kosztolányi Dezső)
Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 4. sz.
(1920. február 22.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése