Kozma
Andor egy termetes kötetbe gyűjtötte össze az utóbbi években írt költeményeinek
legjavát. A magyar közélet harcaihoz, váltakozó jeleneteihez és hangulataihoz
már vagy két évtizede Kozma Andor adja a kísérő zenét s ennek a zenének mindig
egy az alaphangja: a komoly, túlzások nélküli hazafiság és a férfias, nyílt és
bátor erkölcsi megítélés. Magasan fölötte áll a pártok hatalmi versengéseinek,
gúnnyal személi a hatalomért és személyi előnyökért folyó tülekedést, haraggal
a mindenütt kiütköző léhaságot, tiszta gyönyörűségét találja mindenben, ami a
magyar faj erényét, tehetségét, a kultúrára való képességét mutatja, nehéz
órákban aggódva remeg, de kishitűség nélkül, nemzetünk sorsáért. Érzületének
emelkedettsége művészi színvonalra emeli az aktualitást, éppen mert az
örökkévalóság szempontjaiból nézi a napi dolgokat, éppen ebben, az aktualitás
költői értékének fölfedezésében és kihasználásában van legnagyobb költői érdeme
és eredetisége: nem tudunk költőt, nemcsak a magyar, hanem a világirodalomban
sem, aki ennek a problémának ilyen művészi megoldását ekkora nyomatékkal
kísérelte volna meg.
Az
európai műveltség ás a szeplőtelen magyarság pompás szintézise van meg
egyéniségében: semmi sem idegen tőle, ami az európai kultúrához tartozik, de
mindent a magyar ember szemével, a magyar hazafi látószögéből néz. Érzése és
érzéséből fakadó szava egyszerű és őszinte, semmi sincs tőle távolabb, mint az
affektálás, az önmagában gyönyörködő modorosság és a nagyhangú bombaszt, inkább megkockáztatja –
és néha egész különös sikerrel – a versnek a prózához való közelítését, mintsem
a költői hatás erőszakolásával erőszakot tegyen a belső igazságon. Lénye minden
ízében férfias, éppoly mentes minden szentimentalizmustól: mint az önfitogtatástól,
tartózkodó és szemérmes lelkének legbensőbb titkait elrejti az emberek elől s
ha mégis elárul valamit belőlük, akarata ellenére teszi. Ez predesztinálja
közéleti költővé, a maga érzékenységét, hevüléseit a közéleti képek mögé tudja
legjobban elrejteni s az igaz magyar józan ész sugallta gondolatait éppen ez a
rejtőzködő érzés melegíti át költészetté. Az embereket némi kicsinyléssel
szemléli, tud mosolyogni apró hiúságaikon, el tud komorodni sorsuk tragikumán,
fel tud háborodni bűneiken, de magasról nézi és kicsinyeknek látja őket.
Szereti
Budapestet, gyönyörködik virágzásában, elkomorul háború alatti hanyatlásán, de
inkább mint néző vesz részt életében, nem tudja magát teljesen beleélni a
nagyvárosi élet levegőjébe. A magyarság uralkodó osztályainak fővárosukhoz való
viszonya senkiben sem tükröződik olyan tipikusan, mint benne.
Amilyen
konzervatív a szelleme, épp olyan a nyelve és technikája. A virtuozitásig művésze a magyar szónak és
rímnek, de szorosan a hagyományhoz csatlakozva, úgy, hogy ami újat hoz, az is
szervesnek, gyökeresnek, a hagyományból fakadtnak érzik. A magyarkodás mai divatjában üdülés és lelki
megnyugvás nézni az ő igaz, becsületes, osztentáció nélkül őszinte magyarságát.
A
könyvet a Révai testvérek cég adta ki igen szép kiállításban.
Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 3.
sz. (1920. február 8.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése