Drasche-Lázár Alfréd új regénye, eltérően az eddigiektől, nem a mágnások és huszártisztek
környezetében játszik, hanem az úgynevezett gentry körében s mint az író előbbi
regényei közül a Tűzkereszt,
külföldre is kiviszi meséje egy részét.
Ez a
mese egy bájos, okos kisleány körül szövődik, aki anyátlanul, nagybátyjánál
nevelkedett fel, mialatt az apja léha szerelmi kalandok után futkos. Ez a
nagybáty komoly, gondolkozó politikus, aki egy politikai röpiratával
szembehelyezkedik az egész közvéleménnyel: a hazaárulás vádjával terhelten
kiközösítettje lesz a maga társadalmi körének. A kislányt, Évát is elveszi tőle
apja s előbb egy nevelőnő gondjaira bízza, akiről utóbb kiderül, hogy
közönséges kalandornő, sőt kémnő, majd Genfbe küldi francia rokonaihoz. Itt éri
a kis Évát a háború, a kisleány nem tud nagynénjével megférni, intézetbe kerül,
ahol az ententehoz tartozó lányoktól sokat kell szenvednie - a háborúnak ez a
belehullámzása a leányinternátus életébe egyike a regény legsikerültebb
részeinek -, végre apjával, aki a háború fáradalmait jött Svájcba kipihenni,
egy luzerni nagy szállóba jut. Itt találkozik az öregedő diplomatával, akivel
még Svájcba utaztában ismerkedett meg s aki nagy benyomást tett rá, de
találkozik egy gazdag magyar fiatalemberrel is, akit egyszer látott Budapesten a
színházban s akiről azóta titokban folyton ábrándozott. Az ábrándozásból hamar
kölcsönös szerelem lesz s a diplomata, aki szintén szereti Évát, vereséget
szenved a másik kérő fiatalságától.
Ez a
váza a regénynek azzal a találékonysággal van kitöltve, amely Drasche-Lázár
írói természetét jellemzi: egyre újabb és újabb környezetbe, érdekesebb és
érdekesebb helyzetekbe bonyolítja szereplőit, egész sereg embert jellemez
egy-két nem mély, de mégis megkülönböztető vonással. Drasche-Lázár kedveltsége
az olvasók tömegei előtt onnan van, hogy a regénynek azt az elemét ragadja meg,
amelyet a modern irodalom el szokott hanyagolni, holott az olvasó mindenek
fölött szereti: a fordulatos és érdekfeszítő mesét. Ez a siker arra
figyelmezteti az irodalmat, hogy az elbeszélésnek mégis csak a mesélés az
ősformája, a regényolvasó többé-kevésbé mindig mesehallgató gyerek, aki nem
bánja, ha az emberek, akikről hall, nincsenek is reálisan, mélyreható
megelevenítéssel megrajzolva, a történet pszichológiai és szociális távlatai
nem nyúlnak messzire, - a fődolog neki az, hogy a történésekre való
kíváncsisága folyton ébren maradjon, bő táplálékot kapjon és végül is
kielégíttessék. A regényt a Franklin-Társulat adta ki.
Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 5.
sz. (1920. márczius 7.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése