Kibújt a hold. Most néki mennek
Az álmaim a végtelennek.
Jaj, hogy rohannék. Semmi célom.
Ábránd a vágyam és acélom.
Babonás vágy űz, ősi, régi,
Két ezredéves, hősi, égi.
Lennék kisértet, jámor ének
És árnya egy szent remetének.
Megállanék bús ablakoknál
A csöndbe, hol egy légy botorkál.
Rohannék messze, egyre messzébb
És tévedeznék, révedeznék.
Vágnék nyugatnak, napkeletnek
És várnék, amíg elfelednek.
Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 3.
sz. (1920. február 8.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése