Kóbor Noémi (1896-1959): Goethe

 Kóbor Noémi nevét egy kis regényéről ismerjük, amely két évvel ezelőtt jelent meg és a leánygimnáziumi levegő finom rajzával figyelmet keltett írója iránt. Most új könyve jelent meg, egy könyvdráma, amely Goethe nevét viseli címül és a költő képét, környezetéhez való viszonyát próbálja az olvasó elé vetíteni, élete öt fontos vonatkozásában: Vulpius Krisztiániához való viszonyában, anyja, az édes-kedves Aja asszony iránti fiúi szeretetében. Schiller halála hírének érkeztekor, a franciák Weimarba való betörésekor, és 1828-ban, a mindennel leszámolt késő öregkorban. Azt lehet mondani: meg akarja lesni Goethének, a világ és eseményei fölött álló fölényes szellemnek azokat az óráit, amikor akaratlanul is kitárja magát és bepillantást enged lénye benső titkaiba. Nagy és majdnem megoldhatatlanul nehéz vállalkozás, mert Goethe méretei meghaladják az átlagos emberi látókört s nagyon nehezen szoríthatók bele az ábrázolás normális formáiba.

A fiatal írónőnek csak részben is sikerült: Goethét csak egy-egy pillanatra tudja kiemelni az adatszerűségből az eleven életbe, a párbeszédek többnyire az absztrakció körében mozognak, a kimondott szavak mögött nem érzik az ember eleven hangja -, Goethe szavait olvassuk, mint írást, de ritkán halljuk hozzájuk Goethe hangját. A nagy lélek hatását környezetére erősebben tudja éreztetni éspedig – ami nagyon jellemző – inkább az egyszerű fiatal embereken, Krisztiánán, a fiatal Jacobin, mint az írókon, akik mindig irodalmat és filozófiát beszélnek. Azért a könyv mégis irodaslmi értéket ad: a megértésre való buzgó törekvésből fakadt, láthatólag erős szellemi izgalom eredménye s Goethének és korának olyan ismerete van benne lefektetve, amely valóban imponál. Egész serege a Goethe korából való nevezetes embereknek mozog benne: Schiller, Wieland, Meyer, a festő, Novalis, Zelter, a muzsikus, Kleist, Brentano Bettina, Bejamin Constant, Staélné, a két Schlegel, Gall professzor, - az az egész ragyogó pléjád, amely Goethét körülvette, megjelenik a színen s valamennyit pontosan Goethében való viszonyukban állítja be, némelyiket, mint az első részben Schiller sziluettképét, megelevenítés dolgában is szellemesen és életízűen. Láthatólag benső szükségérzésből foglalkozott Goethével, nemcsak témát keresett benne, hanem lelki kapcsokat is keresett és talált vele, megküzdött alakjának nagyságával, hogy fel tudjon emelkedni hozzá. Komoly szellemű írónő, komoly erőfeszítése ez a könyv, mindenképpen figyelemreméltó.

Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 4. sz. (1920. február 22.)