Vargha Gyula: Leroskadás előtt

Sok volt a teher, gond, melyet viselék,

S egyszer csak a test majd azt mondja: elég;

Mint vén gebe, mely a hámnak neki-dől,

De kidől.

Szájtátva egész sereg állja körül;

A gazda sóhajt, a tömeg sem örül.

Kár érte. Habár csak rokkant talyigás

Az igás.

Az út közepén ha netán elesem,

Megérzik, akiknek kenyerét keresem:

De nekem jobb volna, hol gond se gyötör,

A gödör.

Gondok után oly jó: már gondtalanul,

Pihenni, aludni álomtalanul,

Feledni a szégyent, az arcpirítót

S a bitót.

A bitót, amelyre – hogy tűri az ég?! –

Már vonja hazánkat a cenk, a pribék,

S vak éjbe napunk reménytelenül

Lemerül.

Pihenni, pihenni, ez egy csak az ír,

Nincs más menedék, csak a sír, csak a sír…

De sírba levágyni, csüggedt-keserűn:

Ma bűn.

El, gyáva halálvágy! Ma nem szabad az,

Tápláljon a bosszú, éltessen a dac,

Vén karban is égjen rablót kiverő

Ifjúi erő.

 Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 7. sz. (1920. április 11.)