I.
Harmatcsepp a rózsán,
Ha ölébe vette,
Csillag a hold mellett,
Ha kézen vezette:
Olyan volt a Véghné kicsi leánykája.
Virágról mily hamar
Fölszárad a harmat!
Szép csillag, a hajnal
Téged is elaltat,
Mint a kis leánykát az a pár esztendő.
II.
Végh Andorné gyászruhája,
Le-leperdül a könny rája,
- nehéz göröngy kis koporsón -,
Oh, a szíve hogyne fájna!
Múlik egy év, kettő, három:
Új rügy hajt az élő ágon,
Ifjú asszony csak azt mondja:
- „H’jába várom, h’jába várom!” –
Virág nyit már a sírhanton,
Nyit: hogy újra elhervadjon.
Végh Andorné számítgatja:
- „Éltem is így elszaladjon?” –
Szőke haja kackiáson,
Túl van már a búsuláson,
Súgva mondja táncosának:
- „Csitt! a férjem meg ne lásson!” –
III.
Fekszik ágyán kínos betegen,
Őrizője félénk ne legyen:
Égiekről, kicsi lányáról
Jár a szája, mint a sebes szél.
(Azt mondják: az ilyen meg sem él.)
- „Felségem, édes, föl ne kelj!
Hisz gyönge vagy, mint a hópehely!”
- „Ágyam végén az a kis angyal
Az én lánykám!... Andor fognád meg,
Oh, nagy Isten, engem nem vár meg!”…
Mindkét szeme le van csukódva,
Nincsen messze már a végóra,
meg se mozdul teste kórágyán,
S kapkod mégis aszott kezével
Lánykájához, akit nem
ér el…
Forrás: Unitárius Közlöny XV. kötet 2. sz. Kolozsvár, 1901.
február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése