Ó, ki kedvesemé vagy, kis madárka,
ó, kit játszva ölel magához ő, kit
gyakran ingerel és kinek kisujját
nyújtja, hogy dühösen csipogva csipkedd! –
amikor gyönyörű egyetlenemnek
kedve támad eképpen szórakozni
-
tán,
hogy bánatait felejtse kissé
-
s
gyötrő lángja belül szunnyadjon addig -,
-
bár
tudnék veled én is elmulatni
s űzhetném el a bút
nehéz szivemről.
Ford.: Dsida Jenő
Forrás: A világirodalom
legszebb versei – Az ókortól a XIX. századig – Európa Könyvkiadó, Bp., 1966.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése