2017. ápr. 9.

Sárosy Gyula (1816-1861): A jó szolga



Ez a szűre, … ez kalapja, …
Ez kabátja, …
Mindezt ő csak nyolc esztendő
Múlta látja.

Nyolc esztendő! messze van még…
no de semmi –
Isten neki! jó szolga, ha
Meg kell lenni.

Ládában van minden holmid
Ereklyéje;
Nem teszünk rá soha semmit,
Csak melléje.

Édes anyám úgy vigyáz rá
Mint a kincsre,
Édes apám gyakran kérdi:
Baja nincs-e?

Jött a kemény parancsolat:
Hogy menned kell…
El is mentél, tele is volt
Szemed könnyel.

S amint kezét szüléimnek
Megcsókolád –
Egy pár könnyet még apám is
Hullatott rád.

Csak tűrd békén, mit rád mért az
Erős végzet:
A hideget, a meleget
S az éhséget.

Számláljuk mi minden percét
Az órának,
S megérezzük tüstént, ha el-
Bocsátának.

Megérezzük hogy szabad vagy,
Hogy közelgesz;
És készülünk nagy örömhöz
Nagy ünnephez.

Lesz meleg ágy, puha kenyér,
Hűvös árnyék,
S, tán az Isten nyugalmat is
Ad hozzá még!

Lehúzzuk mi cifra ruhád
És bakancsod;
Vizet adunk, hogy megmossad
Kezed s arcod.

Régi gúnyádnak kopatlan
Minden szőre;
Rád adjuk azt s leültetünk
Asztalfőre.

Itt fogsz élni miközöttünk
Békességben;
Megélünk tán, csak az Isten
Tartson épen!

Jó szüléim mint fijokat,
Olyvást látnak,
Én meg téged testvéremül
Hű barátnak.

Istenem! csak ütne hát már
Az az óra,
Mely lábodat határozza
Indulóra.

Tán szíved, mely szülőimért
Oly híven vert,
Megszeret majd engemet is
ha megismert.

Forrás: Vasárnapi Ujság 4. évf. 4. sz. (1857. január 25.)